"A nemzet tévéje": Márki-Zay gumikeresztény senkiházi; az ellenzékiek szemétládák, szörnyetegek

Nézze meg a békemenet apostolait, amikor próbálnak nem gyűlölködni, de végül nem sikerül nekik!

Végignéztem a Sajtóklubot. Kíváncsi voltam, hogy Bayer Zsolt, Bencsik András, Huth Gergely és Lovas István hogyan értékeli a hódmezővásárhelyi választást.

A négy újságíró kísérletet tesz az adásban némi önkritikai hozzáállást tanúsítani. Néha egészen úgy érzi az ember, hogy ősznite szembenézéssel elemeznek egy problémát, egy számukra igencsak kellemetlen jelenséget: 

a Fidesz súlyos hódmezővásárhelyi vereségét. 

Olyan gondolat is ébredt bennem egy kis időre, hogy na, "valahogy lehetne így is". Csak aztán ahogy Bayerék elérik az üzemi hőmérsékletet, kimértségüket levetkőzve éppen azt csinálják, ami ellen állítólag ők küzdenek: alpári módon gyalázkodnak, személyeskednek.

Amikor nekiveselkedtem a műsornak, semmi olyan lelki motivációm nem volt, hogy jóleső kárörvendéssel nézzem végig ezt a háromnegyed órát, tényleg érdekelt a véleményük.

Azért, mert ha nem is értek egyet velük nagyon sok dologban, attól még tény, hogy ők formálói a véleménynek. Sok ember véleményének. Igaz, arra szinte kísérletet sem tesznek, hogy ne csak a saját táborukhoz szóljanak, céljuk teljes fedésben van a pártjuk taktikájával: midnenáron összerántani, egyben tartani a tábort. Ugyanakkor éppen emiatt támpontot adhat a mondandójuk atekintetben, hogy a következő 40 napban milyen érvelésekkel találkozhatunk majd fideszes polgártársaink részéről.

Nyilván lesz egy kis zavar a Fidesz-hívek fejében, akik eddig azt kapták brutális mennyiségben, intravénásan a kormánypártoktól, hogy Soros, Soros, Soros György, Soros-hálózat, az ellenzék Sorossal együtt bontaná le a kerítést, Stop Soros, ne hagyjuk, hogy Soros nevessen a végén, most pedig egyszerre azt fejti ki Bencsik András, hogy 

"Azt hiszem, hogy abba kéne hagyni ezt az elemi iskolai szintű sorosozást például, Stop Soros, meg egyebek. Ezek jópofák, de a magyar társadalom ennél intelligensebb" 

Jóindulattal tekinthetjük ezt egy hiba beismerésének is, de ez inkább megmosolyogtató, figyelembe véve, hogy Bencsik milyen hihetetlen gyorsasággal, szó szerint egyik napról a másikra képes szembemenni önmagával is, ha a politikai helyzet úgy diktálja. Mint amikor a nemzet gyerekszája, Altusz Kristóf helyettes államtitkár beismerte, hogy a kormány titokban fogadott migránsokat:

 

A Demokrata főszerkesztője indirekt módon azt is kifejezte, hogy a sorosozással általuk is felhergelt Fidesz-tábor tagjai nem túl intelligensek, hiszen a jelek szerint náluk működik, sőt, csak a sorosozás működik, miközben "a magyar társadalom ennél intelligensebb." 

Bencsik szerint az ellenzék pártjai egyébként szörnyetegek, és azt is megtudtuk, hogy

"Gyurcsánynak, Vonának meg a többi szörnyetegnek nem kell sok idő, hogy kipakolják az országot fél év alatt.

Huth Gergely is nagyot ment. Teljesen komolynak látszó arccal azt tudta mondani, hogy 

- Van egy lappangó gyűlölet, amit az RTL Klubtól a 444-ig szítanak évek óta;

- Gyűlöletcunami áramlik hozzánk, ütközünk szembe vele.

Majd ugyanez a gyűlöleten sápítozó Huth Gergely azt mondja az újdonsült hódmezővásárhelyi polgármesterről, hogy

Szerencsétlen, gumikeresztény, senkiházi, személyiségzavaros ember,

meg azt is, hogy

Márki-Zayt nem a csodálatos esze és a mondanivalója juttatta győzelemhez, hanem az ellenzéki média. 

Bayer Zsolt szerint 2006 óta egyetlen egy olyan választást sem nyert meg az ellenzék, amelynek tétje volt.

Persze, nézőpont kérdése, de szerintem a veszprémi időközi, ahol Kész Zoltán győzelmével a Fidesz-KDNP bukta a parlamenti 2/3-ot, nem volt éppen tétnélküli.

Különösebben nem fárasztanám az olvasót annak bemutatásával, ahogyan megtudtuk, Mészáros Lőrinc és Tiborcz István milyen nagyszerű, hazafias üzeletemberek, az már érdekesebb, bár kevésbé meglepő, hogy az ellenzékieket milyen jelzőkkel illette a műsor elején még kimértnek és nyugodtnak látszó Bayer Zsolt:

- Gazemberek,

- Sok rohadt szemétláda (ezt így kétszer is),

- Senkiházi, nyomorult kis gazemberek.

Ja, Bayer a műsor végén bejelentette, hogy március 15-re szervezik a békemenetet.

Értik: béke...

Ínyenceknek, vágás nélkül: