Soros elhallgatása - az Ön több mint 12,3 milliárd forintjából hazudtak Önnek

Ez felháborító!

Soros György, ha tényleg olyan ravasz lenne, mint ahogy az hírlik róla, simán követelhetett volna részesedést a merchandising jogokból, ugyanis a magyar társadalom egy része szívesen fogadta az arcképével díszített plakátokat, szórólapokat, kiadványokat.

Menjen oda az Önhöz legközelebb álló fideszes politikushoz, és kérdezze meg tőle, hogy Soros?

Most, hogy a fideszes politikusoknak tilos kiejteniük a száján azt az embert, akinek nevét kötőszóként használták az olyan apróságok helyett, mint oktatás, egészségügy, korrupció, most, hogy nem nyomhatják fullba a kretént, itt a vissza nem térő alkalom, csattanós választ lehet adni az egybites, lebutított, a jobb sorsra érdemes polgárt pedig totálisan ostobának néző propagandát rogyásig ismételgető Fidesznek és fideszeseknek:Ön szerint Soros György most nevet a végén?

Ha Habony Árpád még okosabb lett volna, valami bögrét, vagy ilyesmit is kiadott volna. De nem tette.

Persze így sem volt rossz üzlet.

Csak tavaly 12,3 milliárd forintot költött az Orbán-kormány az egészségügy helyett a Soros-elleni propagandára.

Kezdetben nyáron megjelentek a "Ne hagyjuk, hogy Soros nevessen a végén!"-plakátok és hirdetések 5,6 milliárd forint értékben, majd jött a nemzeti konzultációs kampány, 6,7 milliárd forintért.

A reklámpénzek elosztásáról az Átlátszó írt, miután nagy nehezen méltóztatott közölni a kormányzat, hogy mire, és kire költi az adóforintjainkat.

A propagandakampányok legnagyobb haszonélvezője Mészáros Lőrinc médiabirodalma lett. A felcsúti polgármester tulajdonában lévő Mediaworks nyomtatott és online lapjaiban, valamint az Echo tévében összesen 3,89 milliárd forint értékben jelentek meg sorosozós hirdetések - összegzett a lap. De a listán megtalálhatjuk Tombor Andrást (Habony Árpád hitelezőjét, valamint Andy Vajnát, és természetesen magát, Habony Árpádot is).

Január 13-án azonban kiborult a bili, ugyanis az Orbán-kormány igazat állított (érdekes, Gyurcsány is azzal bukott meg, amikor egyszer nem hazudott), és kiderült, hogy hazánk ugyanúgy védelmet biztosít a bevándorlóknak, mint minden más civilizált ország (jó, persze majdnem, mert azért a tranzitzónákban maximum öten léphetnek be).

Az igazságot így megpróbálták gyorsan eltakarni egy újabb hazugsággal, jött a Stop Soros, ugyanúgy reklámspotokkal ("Ez veszélyes!") és plakátokkal. Az ezekre elköltött adóforintokat még csak becsülni lehet, de nyilvánvalóan szintén milliárdokban mérhetőek.

Erre Bencsik András azt mondja, az emberek nem hiszik el ezt a hülyeséget, a Fidesz pedig úgy dönt, a politikusainak már beszélni sem lehet Soros Györgyről. Ki érti?