Az MSZP-nek Orbán Viktor a miniszterelnök-jelöltje? Így reagált az ellenzék

Orbán Viktornak a bíróságokon van a helye, nem pedig kormányülésen - vélekednek. 

Ahogy arról beszámoltunk, Karácsony Gergely a Magyar Narancsnak adott interjújában arról beszélt, hogy meghagyná "ügyvivői kormányfőnek" Orbán Viktort, és azt egy percig se szeretné, ha a legerősebb ellenzéki párt, a Jobbik vezetője, Vona Gábor lenne Magyarország miniszterelnöke.

Hiába is próbálta a politikus ezt később kimagyarázni, ellentmondásba került saját magával. Nincs olyan, hogy "ügyvivői miniszterelnök", hanem csak "ügyvezetői", utóbbi mandátuma pedig arra az időszakra vonatkozik, amíg a választások után nem áll fel az új kormány. Így őt "nem meghagyják", hanem a magyar törvényeknek megfelelően vezeti az országot az átmeneti időszakban. Ebből kifolyólag Karácsony Gergely nyilatkozata valóban Orbán hatalomban tartására vonatkozott.

Karácsony Gergely, a Fidesz húsvéti csokinyuszija

„Jobban utálom az MSZP-t, mint a Fideszt" - jelentette ki 2012-ben egy zártkörű, a Debreceni Egyetemen megtartott beszélgetésen az akkor még LMP-s Karácsony Gergely. Ma ez, 2018-ban úgy hangzik a szocialista miniszterelnök-jelöltté avanzsált szélkakas politikus szájából, hogy jobban utálja a Jobbikot, mint a Fideszt.

Karácsony alkalmatlansága jókora zavart okozhatott MSZP-s körökben. Ujhelyi István, a szocialisták EP-képviselője a HírTV Reggeli járat című műsorában péntek reggel egészen megmosolyogtató módon, többszöri kérdésre sem volt hajlandó tiszta vizet önteni a pohárba. Tóth Bertalant pedig lapunk kérdezte pénteki sajtótájékoztatóján, de a frakcióvezető csak annyit ismételgetett, hogy

"az MSZP és a Párbeszéd meghozta ezzel kapcsolatban a döntését, és Karácsony Gergelyt fogjuk támogatni, nem tudok mást mondani".

Így azt továbbra sem tudni, hogy az MSZP-frakció mire fog szavazni, ha Áder János Orbán Viktort kéri fel kormányalakításra.

Emlékezetes, Demeter Márta az MSZP-ből való távozásakor többek között azzal magyarázta a döntését, hogy az MSZP felső vezetésében többen vannak olyanok, akik nemcsak a szimpatizánsaikat, hanem a párt tagságát is megvezetik. Az LMP országgyűlési képviselője lapunk érdeklődésére közölte: joggal érzik magukat átverve a kormányváltást akaró választók, ha egy ellenzéki oldalon politizáló politikus bármilyen formában is azon gondolkodik, hogy menekülőutat biztosítson Orbánnak és bukása után akar csak egy napig is hatalomban tartsa.

"A kormányváltást akaró emberek megrendelése számunkra egyértelmű, és ezt mi teljesíteni is fogjuk. Orbán Viktor az elmúlt nyolc év ügyeiért bírósági tárgyalásokra fog járni, nem pedig kormányülésekre"

- szögezte le Demeter Márta.

Sneider Tamást, a Jobbik alelnökét a fideszes Szabó Zsolt 1,2 milliárd forintos offshore-vagyonáról tartott sajtótájékoztatóján kérdeztük Karácsony Gergely kiszólásáról. Szerinte egyszerűen csak megnevezte a szocialista lista vezetője, eddigi miniszterelnök-jelöltje, az új miniszterelnök-jelöltet. "Kibújt a szög a zsákból" - foglalta össze.

"Az MSZP-nek Orbán Viktor a miniszterelnök-jelöltje, máshogy ezt nem lehet érteni, hiszen ezt mondta Karácsony Gergely, innentől kezdve mindenki gondolja át, kire szeretne szavazni"

– fűzte még hozzá Sneider Tamás.