Óriási a felháborodás: 12 ezer helyett csak 1600 forintos "rezsicsökkentés" jár lakásonként

Orbán kampányajándékáról is kiderült, hogy ordas nagy átverés.

Egyáltalán nem jár ugyanis mindenkinek a 12 ezer forintos "rezsicsökkentés".

A kormány március elején jelentette be, hogy egyszeri juttatásként minden háztartás 12 ezer forintos visszatérítést kap, ezt pedig a következő gázszámláról vonják le.

Jól hangzik a kampányajándék, kár, hogy nem mindenkire vonatkozik. 

Az "egyetemes szolgáltatást igénybe vevő lakossági földgázfogyasztók részére biztosított téli rezsicsökkentésről" címet viselő rendeletben ugyan valóban szerepel a 12 ezer forintos csökkentés, ám sajnos mindig van egy "de". Rögtön kettő is.

Ami így szól:

"20 m3/h alatti gázmérővel rendelkező fogyasztói közösség esetében 24 ezer forint, függetlenül attól, hogy az adott fogyasztói közösség hány vételező taggal rendelkezik”, valamint „a 20 m3/h vagy a feletti gázmérővel rendelkező fogyasztói közösség esetében 120 000 forint, függetlenül attól, hogy az  adott fogyasztói közösség hány vételező taggal rendelkezik.”

A fogyasztói közösség lényegében a társasházakat takarja (természetesen rengeteg kivétellel). A törvény szerint

"a fogyasztói közösség a közös gázmérővel rendelkező olyan lakóépületben vételezők összessége, ahol a műszakilag megosztott, önálló lakások száma meghaladja az épületben lévő önálló, nem lakás céljára szolgáló helyiségek számát."

Így járt ez a tapolcai társasház is, amelynek közös képviselője kemény 24 000 forintos „rezsicsökkentésről” kapott értesítést. A portálunkhoz elküldött dokumentum alján tett megjegyzésből ítélve 15 lakást kezelnek a házban, így jött ki az 1600 forintos családonkénti összeg. Mivel ezt a lapot ki kell tenni a lépcsőházban, ezért a lakók most kedvükre gyönyörködhetnek az óriási összegben.


Mivel a társasházakban jellemzően több tucat lakást, vagyis fogyasztót találhatunk, ezért nem csoda, hogy egy-egy családot finoman szólva is váratlanul érheti az úgynevezett rezsicsökkentés.

"Minden család 12 ezer forintot jóváírhat a gázszámlájából."

- mondta Orbán Viktor a kampányajándékról még március elején.

Kár, hogy nem igaz.

Itt Tapolcán több ezer embert érint ez az átverés, csak a mi utcánkban 190 lakást - mondta érdeklődésünkre Rig Lajos. A térség jobbikos országgyűlési képviselője emlékeztetett: nagyon sokan, pártállástól függetlenül háborodtak fel ezen az átverésen, hiszen mindenki 12 ezer forintos csökkentésre számított. A közös képviselőknek ki kell helyezniük a rezsicsökkentésről értesítő papírt a lépcsőházakban, ezekből viszont egyértelműen kiderül, hogy mekkora nagy átverés zajlik éppen.

Tapolcán a társasházak jó részében közös mérő van, vagyis a legtöbb ember számára egyáltalán nem 12 ezer forint a rezsicsökkentés, hanem 1500-1600 forint, attól függően, hogy hány lakás tartozik egy mérőeszközhöz. Tehát az ígérethez képest az egytizedét kapják meg – mondta.

„Azokat nem érinti ez, ahol megtörtént a felújítás, az energetikai korszerűsítés, valahol napelemeket is kihelyeztünk, hogy csökkentsük a költségeket. Erre az állam hoz egy ilyen rendeletet, mi mindig rosszul jártunk, amikor az állam adni akart valamit.”