Délvidéken megsemmisítik a nem fideszes levélszavazatokat?

Gyanús.

A VMSZ aktivistái járják a Délvidéket, hogy segítsenek a szavazásban és begyűjtsék a levélvoksokat – írja a lap. A szövetség a Fideszre való szavazásra buzdít, ezért sokan attól tartanak, hogy az ellenzéki vagy érvénytelen papírokat nem juttatják célba.

A Jobbik például kéri helyi támogatóit, hogy keressék meg a párt tagjait, így biztos eljut az urnáig a szavazatuk, de hasonló javaslatot tett a Vajdasági Magyarok Demokratikus Közössége is. A postákon vagy a külképviseleteken is jobb ötlet lehet leadni a levelet, mint a VMSZ aktivistáira bízni.

A Délhír egyik szabadkai olvasója azt írta, hogy apolitikussá vált az itthoni őrület miatt, ezért érvénytelenül szavaz, áthúzta a lapot. A VMSZ-esek begyűjtötték a levelet, majd néhány órával később telefonon kérték számon, miért voksolt érvénytelenül? Ez csak a levél felbontásával derülhetett ki.

Egy bánsági olvasó is visszaélésről panaszkodott. Ő külföldön dolgozik, Húsvétkor hazament, egy VMSZ-tag ismerőse presszionálta, menjen szavazni, majd ő segít kitölteni a lapot, mert az „nagyon bonyolult feladat”.

„El is mentem az ismerősömhöz, aki majd leszédült a székről, amikor látta, hogy a Jobbikot X-eltem be, aztán számon is kért, hogy én miért nem az Orbánékra szavazok.”

Később barátja kérésére nyitva hagyta mindkettő borítékot.

„Utólag már belátom, hogy ezzel az erővel akár kukába is dobhattam volna a szavazatomat, mert azt vagy kicserélik vagy csak simán megsemmisítik.”

Egy zentai olvasó arról számolt be, hogy a VMSZ-es aktivista(!) rossz helyre ikszelt, mert véletlenül nem a Fideszt húzta be, viszont azonnal hozott új szavazólapot, pedig azokat elvileg szigorúan nyilvántartják. Ő így foglalta össze az esetet:

„Nem gondoltam volna, hogy ezek ilyen pofátlanul csalnak.”

Frissítés: Tényi István bejelentést tett a Fővárosi Főügyészségen ismeretlen elkövető ellen a választás, a népszavazás, a népi kezdeményezés és az európai polgári kezdeményezés rendje elleni bűncselekmény gyanúja miatt.