Csak úgy hasít Mészáros Lőrinc bankja

A konszolidált adózás utáni eredmény 19,2 milliárd forintra emelkedett tavaly az előző évi 9,5 milliárdról.
   
A vezérigazgató elmondta: az eredményes működéssel párhuzamosan az MKB csoport tőkehelyzete tovább erősödött, a 2016-os 12 százalékhoz képest 2017-ben 15,7 százalékra nőtt a tőkemegfelelési mutató.
   
Tavaly a bank mérlegfőösszege enyhén, mintegy 57 milliárddal 2045 milliárd forintra csökkent.
   
Kiemelte: az MKB jelentős mértékben részt vett a Magyar Nemzeti Bank által indított hitelprogramokban, 9 százalék feletti részesedést ért el a növekedési hitelprogram (nhp) három fázisában, illetve a piaci hitelprogramban (php) túlteljesítette saját célkitűzéseit.
   
Balog Ádám elmondta: a 2016-os év az MKB sikeres megújításáról szólt, ennek eredményeképpen hat év után először vált nyereségessé a csoport, 2017-ben már erre a sikeres működésre alapoztak. Az MKB Bank vezérigazgatója elmondta: 2017 volt az első teljes olyan év, amikor a hitelintézet teljesen magánkézben működött.
   
Balog Ádám kiemelte: közel két év alatt a bank megkereste a tulajdonosok által 2016-ban kifizetett vételárat. A tavalyi év legnagyobb kihívása a 2021-ig tartó stratégia megalkotása volt, amelynek három alappillére van, a tradíció, az innováció és az együttműködés.