Jobbik: etikai és fegyelmi eljárást kezdeményeznek Toroczkai László ellen

Egyhangú döntést hozott a párt országos elnöksége.

A Jobbik közleménye szerint az elnökség csütörtöki ülésén döntést hoztak Toroczkai Lászlóval és az általa létrehozott platformmal kapcsolatban.

„A Jobbik országos elnöksége mai ülésén egyhangúlag azt az állásfoglalást hozta, hogy a Jobbik alapszabálya nem ad lehetőséget párton belüli platform alapítására, ezért minden ilyen kezdeményezést alapszabályellenesnek és illegitimnek tekint.”

Emellett felkérték Sneider Tamás elnököt és Gyöngyösi Márton elnökhelyettest, hogy kezdeményezzenek etikai és fegyelmi eljárást Toroczkai László ellen

„aki a tisztújító kongresszus lezárulta után indított sajtóturnéja során jobbikos taghoz méltatlan módon és tartalommal nyilatkozott, és a Jobbik belső megosztásának és szétszakításának szándékával alapszabályellenesen platform alapítását kezdeményezte.”

Sneider üzent, határozottan elutasítja Toroczkai „platformizálását"

„Teljesen mindegy milyen szándék, önös vagy téves gondolkodás, elvakultság, vagy bosszúvágy vezeti a Mi Magunk "platformot", sem én sem a Jobbik gyökeresen megváltozott vezetősége nem fogja hagyni elveszni Magyarország egyetlen ütőképes ellenzéki pártját" - szögezte le határozottan Facebookon írt bejegyzésében Sneider Tamás.

(fotó: Béli Balázs / Alfahír)

Láttál valami izgalmasat?
Küldd be nekünk!
Szerkesztő:
Dobos Zoltán
sss
2019. május 25. | 17:20
Szombaton és vasárnap is a fátyol- és gomolyfelhők mellett sok napsütésre számíthatunk.
sss
2019. május 25. | 16:04
A nemzetközi hatóság az ukránoknak adott igazat. Az oroszok szerint viszont a hatásköre nem terjed ki katonai tevékenységre.
1
sss
2019. május 25. | 13:47
Mi lesz a Jobbikkal? Hova ülnek majd be a képviselőik? Többek között ezekre a kérdésekre is válaszolt az Euronewsnak Babar Viktor, az Europe Elects elemzője.
1
sss
2019. május 25. | 10:54
Az ellenzéki párt kiállt a pénteki klímavédelmi tüntetés küldetése mellett.
1
sss
2019. május 25. | 09:08
Meglepő, ha igaz. Orbán Viktor korábban többször is élesen kritizálta a német kancellár menekültpolitikáját.
1
sss
2019. május 25. | 08:45
sss
2019. május 25. | 13:47
Mi lesz a Jobbikkal? Hova ülnek majd be a képviselőik? Többek között ezekre a kérdésekre is válaszolt az Euronewsnak Babar Viktor, az Europe Elects elemzője.
sss
2019. május 25. | 10:54
Az ellenzéki párt kiállt a pénteki klímavédelmi tüntetés küldetése mellett.
sss
2019. május 25. | 09:08
Meglepő, ha igaz. Orbán Viktor korábban többször is élesen kritizálta a német kancellár menekültpolitikáját.