Fotó: Sneider Tamás Facebook oldala
2018. 06. 03. 20:26

Sneider Tamás: az elszakított magyarok ügyének rendezését fogja képviselni a Jobbik

Az elszakított magyarok ügyének rendezését képviselné a következő időszakban a Jobbik - jelentette ki a Jobbik elnöke a trianoni békeszerződés aláírásának 98. évfordulója alkalmából tartott megemlékezésen a Szabolcs-Szatmár-Bereg megyei Újfehértón vasárnap.

A kisváros első világháborús emlékművénél rendezett ünnepségen Sneider Tamás elmondta, az ország a trianoni traumáját megfelelő politikával elkerülhette, vagy csökkenthette volna az akkori politikai elit, amely nem tudta megakadályozni hárommillió magyar idegen államok fennhatósága alá kerülését.
    
Vélekedése szerint a nagyhatalmak - földrajzi és nemzetiségi adottságoktól függetlenül - széttépték Magyarországot 1920-ban. Jelezte, az azóta eltelt időszakban, de leginkább az elmúlt csaknem harminc évben az elszakított nemzetrészek ugyan megfogalmazták saját autonómiakoncepcióikat, 

de a három évtized alatt egyetlen magyar kormány sem állt ki ezekért az igényekért.
    
"Egy új időszakot szeretnék nyitni ebben a kérdésben, amikor igenis határozottan kiállunk azokért a követelésekért, amit megfogalmaztak az elszakított magyarok Erdély, Délvidék, Kárpátalja és Felvidék esetében"

- fogalmazott a Jobbik elnöke. Sneider Tamás hangsúlyozta, a határon túl élő magyarok mellett a román, szerb és szlovák többségi nemzetekért, egész Kelet-Közép-Európáért egyaránt küzdeni kell, hogy ők is nyugalomban és békében érezhessék magukat.
    
Ennek köszönhetően jöhetnek majd el olyan évszázadok, amikor az egész Kárpát-medencében békességben, nyugalomban lehet majd együtt élni - fogalmazott a Jobbik elnöke. Dél-Tirol példáját megemlítve azt mondta, ugyanazokat az önrendelkezési jogokat szeretnék elérni a határon túli magyarok esetében, mint amelyeket a nemzeti kisebbségek Nyugat-Európában lényegében mindenhol élvezhetnek.
    
"Európa legnagyobb őshonos nemzeti kisebbsége a magyar" - jelentette ki Sneider Tamás, hozzátéve, azt szeretné, hogy Magyarországot pár évtized múlva rózsafüzérként fogják körbe a területi autonómiák.
    
A megemlékezés végén a jelenlévők mécseseket gyújtottak és koszorúkat helyeztek el a világháborús emlékműnél.