Összebalhézott Románia és Magyarország

Gáz.

A román külügyminisztérium szombati közleménye szerint a magyar fél pontosan ismeri azokat a nagyszabású romániai beruházásokat, amelyek a regionális gázszállítási hálózat fejlesztését szolgálják, valamit a román hatóságok és az érdekelt vállalatok közti "példás" együttműködést, amellyel Románia a fekete-tengeri energiaforrások hasznosítását, és a regionális gázellátás forrásainak változatosabbá tételét igyekszik biztosítani.

A bukaresti kommüniké felidézte: a román parlament egyik törvényhozási prioritása a tengeri kitermelést szabályozó offshore-törvény elfogadása, a román gázszállítási rendszerüzemeltető, a Transgaz pedig június 4-én bejelentette, hogy megkezdte a bolgár-román-magyar-osztrák (BRUA) gázfolyosó romániai szakaszának építését.

"A fejlesztések olyan körülmények között történnek, amikor a magyar fél elhárította azoknak a beruházásoknak az elvégzését saját területén, amelyek a BRUA gázvezeték kiegészítéséhez szükségesek a regionális kötelezettségvállalásoknak megfelelően" - olvasható a bukaresti külügyi közleményben.

A román külügy Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter szerdai kijelentésére reagált, aki az amerikai energiaügyi miniszterrel tervezett találkozójával kapcsolatban az MTI-nek azt mondta: Közép-Európában az energiaellátás kérdése biztonsági kérdés, és úgy látja, szükséges fokozni a nemzetközi nyomást azokon az országokon a térségben, amelyek a kétoldalú és európai kötelezettségeiket megszegve nem biztosítják a gázvezeték-interkonnektorok kétirányú alkalmazását. Ilyen Románia és Horvátország - tette hozzá.

A magyar külügyminiszter fontosnak nevezte azt is, hogy a nemzetközi nyomás fennmaradjon annak érdekében, hogy Románia kezdje el kitermelni a fekete-tengeri gázt 2022-től.

A bukaresti külügyi közlemény román területen szervezett, "indokolatlan és az együttműködés szellemével ellentétes" megnyilvánulásokra is utal, feltehetően arra a - román médiában nagy visszhangot keltő - sajtóértekezletre, amelyet a magyarországi nagynyomású földgázszállító vezetékrendszert üzemeltető FGSZ vezetői tartottak a héten Bukarestben.

A román médiában negatív visszhangja volt annak, hogy Terhes Kristóf, a Földgázszállító Zrt. vezérigazgatója állítólag azzal próbálta leszerelni a fekete-tengeri gáz magyarországi értékesítésével szembeni zsigeri román ellenkezést, hogy Romániának - az energiaforrást hasznosító ipar és jelentős háztartási fogyasztás híján - nem lesz mit kezdenie a Fekete-tengeren kitermelendő 200 milliárd köbméternyi gázzal, hacsak nem akar egy "nagy tüzet rakni".

Pénteken a bukaresti energiaügyi minisztérium is közleményben szögezte le, hogy Románia tiszteletben tartja a BRUA gázfolyosó romániai szakaszának megépítésére vállalt valamennyi határidőt.

(fotó: KKM)