A Jobbik volt kommunikációs igazgatója visszautasítja Toroczkai minden vádját

Radnai László kész igazolni és nyilvánosságra hozni, hogy nem volt köze az állambiztonsághoz.

A Jobbik volt kommunikációs igazgatója elmondta, mit rontott el a párt, és miért hazugság, hogy ügynök volt

A Jobbik tisztújító kongresszusán Toroczkai László őt nevezte meg a vártnál gyengébb választási eredmény fő felelősének, a fideszes propagandamédiában pedig azzal gyanúsították meg, hogy 1989 előtt az állambiztonságnak dolgozott. A Jobbik volt kommunikációs igazgatója, Radnai László a Heti Válasznak nyilatkozva vágott rendet a rágalmak között, és elmondta azt is, szerinte mi állt a vártnál gyengébb választási eredmény mögött.

A kommunikációs szakember az M1 Ma este című műsorában jelezte, mindent meg fog tenni azért, hogy bárki kikérhesse az Állambiztonsági Szolgálatok Történeti Levéltárából a rá vonatkozó esetleges aktákat. Annál is inkább, mert 1990-ben ezt már ő is megpróbálta, hiszen 1983 és 1990 között amerikai cégeknél dolgozott, és nagy valószínűséggel ezen időszak alatt megfigyelhették. Akkor azonban semmilyen dokumentumokat nem kapott a kérésével kapcsolatban.

Most egy kérelmet készített ahhoz, hogy minden irányú vizsgálatot elvégezhessenek: volt-e ügynök vagy kém, mert állítása szerint az sem teljesen tiszta, hogy Toroczkai minek tartja.

A köztévé műsorvezetőjének határozott nemmel válaszolt arra kérdésére, hogy volt-e köze az állambiztonsági szolgálatokhoz. Radnai László elmondta: a szovjet-magyar titkosszolgálat tagja nehezen lehetett volna, már csak az életkora miatt is. 21 éves korában került a Chemolimpex nevű külkereskedelmi céghez, amiről ma azt állítják, hogy a titkosszolgálat fedőszerve volt.

 

Tavaly jelent meg Borvendég Zsuzsanna történész, az Állambiztonsági Szolgálatok Történeti Levéltárának kutatójának Az „impexek” kora (Kiadó: Nemzeti Emlékezet Bizottsága, 2017) című könyve, amelyben arról írt, hogy a külkereskedelemre specializálódott cégek és nyugat-európai leányvállalataik részei lettek egy hidegháborús nagypolitikai játszmának, illetve egy olyan gazdasági-pénzügyi hálózat kiépülését segítették, amelynek tevékenysége az ország gazdasági teljesítőképességét is befolyásolta.

„Ezzel sikerült 11 ezer embert, külkereskedelemi dolgozót vérig sérteni”

– vélekedett Radnai. Azt ugyanakkor hozzátette:

elképzelhető, sőt egészen biztos, hogy abban az időben a külkereskedelmi cégeknél dolgoztak olyan BM-esek, titkosszolgálati műveleteket végző emberek, akiknek volt olyan feladata, amivel most őt meg akarják vádolni.

Radnai egyébként 24 éves koráig dolgozott üzletkötőként a Chemolimpexnél, ment előre a ranglétrán, mert két nyelven is beszél, angolul és németül. Majd másfél évre elvitték katonának, utána – ugyan egy másik osztályra – ismét a céghez került, 1983 decemberétől azonban már egy nagy amerikai cégtől kapott felkérést, hogy a magyarországi irodáján dolgozzon. Onnantól kezdve majdnem 20 évig amerikai cégeknek dolgozott. Radnai ironikusan megjegyezte: el lehet dönteni, hogy szovjet vagy CIA-s kémként dolgozott.

A Jobbikban betöltött szerepével kapcsolatban elmondta: 2016 októberében Vona Gábor megkérte arra, hogy segítsen a néppártosodó Jobbik kommunikációs stratégiáját megcsinálni, az addigra kidolgozott politikai programjukat bevinni a köztudatba. Radnai ezt a Jobbik politikusainak a segítségével 2017 márciusára ki is dolgozta, majd mivel a pártnak nem volt kommunikáció igazgatója, ezzel a pozícióval is megbízták.

Azt is elárulta, hogy csak augusztus 15-ig töltötte be ezt a posztot. Volt egy négylépcsős stratégiájuk, az első és a második eleje, amit irányított, az „tökéletesen jól sikerült”. Szerinte, ha a Jobbik azon az úton ment volna tovább, akkor sokkal jobb eredményt érhetett volna el.

„De, azt én nem állítom, hogy ha végigmentünk volna a stratégián, akkor a Jobbik biztos megnyerte volna a választást”

- tette hozzá.

Radnai úgy fogalmazott:

a Jobbik átpozícionálása egy hosszú út eredménye lett volna, a kommunikációs stratégiát is 15 évre készítette el. Olyat nem ígérhetett, hogy ez fél év múlva olyan sikeres lesz, hogy a Fideszt le lehet győzni.

A kommunikációs szakember arról is beszélt, hogy a Jobbik vezetésének öt nevet adott meg, akikről úgy vélte, az általuk képviselt ideológiai irányvonal, illetve, ahogy megjelennek a médiumokban, nem illik bele a Jobbik új képébe.

„Ezt jeleztem, sajnos nem vették figyelembe, aztán most ebből meg is történtek a problémák”

– mondta.

Arra figyelmeztette a jobbikos vezetőket, hogy óriási mennyiségű szavazótól fognak elesni azok miatt, akik kibeszéltek a pártból, és saját véleményüket képviselik.

 

„Toroczkai László az öt név között volt?” – tette fel a kérdést a köztévé műsorvezetője.

„Abszolút” – válaszolta határozottan Radnai.

Toroczkai nemrégiben a kormánypárti Pesti Srácok Polbeat című műsorában lényegében bevallotta, hogy míg a Jobbik a választási győzelemért dolgozott, addig ő két éven át Vona Gábor bukására, és a párt vezetésének az átvételére készült.

„Két évig az motivált, hogy Vona bukása után legyen valaki, aki vissza tudja terelni az eredeti útra a pártot. Egyszerűbb lett volna, mint a nulláról felépíteni egy új pártot”

–ismerte el.