Elkezdett magához térni a forint?

Elindult fölfelé az árfolyam.

A gazdasági portál szerint délelőtt már tapasztalható volt az erősödés, akkor 327,4-nél járnak az euróval szembeni jegyzések, ráadásul másfél óra leforgása alatt 3 egységgel erősödött a magyar fizetőeszköz.

Délután kettőkor a Magyar Nemzeti Bank közleményében már azt írta:

"A Monetáris Tanács áttekintette a gazdasági és pénzügyi folyamatokat. Meghirdetett ülésezési rendjének megfelelően nem tárgyalta a jegybanki alapkamatláb megváltoztatását."

Az újabb forinterősödési hullám a délután hátralévő részében tovább folytatódott, így 327,3-nál járt az euró jegyzése, ami péntek reggel óta új csúcsnak számít, és azóta is tartja magát.

A kormányt sem a zuhanó forint, de még az Orbán által jósolt válság sem érdekli

Az elmúlt években a kormányzati prognózisok megalapozottnak bizonyultak, ebből kiindulva a jövő évi költségvetés tervezetének fő számait nem szükséges módosítani sem az infláció alakulása, sem a várható növekedés miatt - mondta Adorján Richárd, a Pénzügyminisztérium költségvetésért felelős helyettes államtitkára az Országgyűlés gazdasági bizottságának ülésén kedden, ahol a törvényjavaslatról részletes vitát folytattak a képviselők, továbbá a beérkezett módosítókról szavaztak.