Mága Zoltánra költik a pénzünket?

Milliárdok jutottak hozzá a TAO-pénzekből.

Mága Zoltán a Gyurcsány-kormány alatt is kitüntetéseket kapott, de az Orbán-kormány is feltűnően jól bánik vele. A 444.hu összeszedte, hogy a produkciója mögött álló cégek és szervezetek az elmúlt öt évben több milliárd(!) forintot kaszáltak.

A lap sorra vette, hogy a magyar focit is fenntartó állami TAO-pénzek hogyan jutottak el a Mága-birodalomhoz. A társasági adó egy részét a cégek regisztrált művészeti előadóknak is adhatják, a koncertek után így a 444.hu szerint milliárdokat sikerült felvenniük pár év alatt. A támogatók között önkormányzatok és állami cégek is vannak.

Mága Zoltánnak viszont más úton is „szerencséje” van: újévi koncertjéhez többször is ingyen kapta meg a Papp László Budapest Sportarénát, miután a fenntartónak évente pár napra át kell adnia ún. Állami Eseménynapokra a helyszínt. Az Emberi Erőforrások Minisztériuma pedig ezt Mága Zoltán koncertjének szentelte, tehát Mága belépőjegyes január 1-i koncertje valójában egy állami eseménynap.

Mindehhez társul, hogy Mága Zoltán személyesen is részt vett olyan eseményeken, melyek egyértelműen fideszes kampányrendezvényeknek tűntek, hiszen helyi jelöltekkel és képviselőkkel együtt szerepelt a választások előtt. Ezek közül csak egy példa, hogy idén a parlamenti választás előtti napon Miskolcon tartott a zenész egy jótékonysági koncertet, ahol ott volt a Kriza Ákos fideszes polgármester, Pelczné Gáll Ildikó fideszes EP-képviselő és Csöbör Katalin fideszes országgyűlési képviselő is, de a főváros VI. és VII. kerületében is zenélt az időseknek, ahol az est fővédnöke Bajkai István, Erzsébetváros alpolgármestere, fideszes képviselőjelölt, az Orbán család ügyvédje és felesége volt – írja a lap.

A politikai támogatás pedig töretlen, emlékeztetnek ugyanis, hogy Kásler Miklós új emberierőforrás-miniszter saját miniszteri keretéből rögtön 30 milliót adott Mága Zoltánéknak a „100 templomi koncertsorozat Erdélyben történő megvalósítására”.

Jó szórakozást kívánunk.