2018. 07. 14. 09:02
MTI nyomán

Megállapodtak az ENSZ migrációs csomagjának szövegéről

Megállapodtak az ENSZ-tagországok pénteken a világszervezet globális migrációs csomagjának szövegéről, amely hírügynökségek szerint biztonságosabbá és szabályozottá teszi a migrációt, illetve visszaszorítja az embercsempészetet.

A tagországokra jogilag nem kötelező, harminchárom oldalas, 23 célt megfogalmazó dokumentumot  (The Global Compact for Safety, Orderly and Regular Migration) hivatalosan december közepén fogadják majd el a marokkói Marrákesben tartandó állam- és kormányfői értekezleten.

Az Egyesült Államok még tavaly kivonult a tárgyalásokról.

Ez az első olyan ENSZ-dokumentum, amely globálisan foglalkozik a migráció kérdésével, a szöveget másfél évig tartó egyeztetéseken hangolták össze.     Miroslav Lajcák, az ENSZ-közgyűlés elnöke azt mondta: habár a dokumentum jogilag nem kötelező jellegű, meg fogja változtatni a világ viszonyulását a migrációhoz, hasonlóképpen, mint a 2030-as céldátumú, és ugyancsak nem kötelező Fenntartható Fejlődési Keretrendszer, amely a szegénység elleni harcra, a fejlődés elősegítésére és a környezet megóvására sarkallta a világot.

Louise Arbour, az ENSZ-főtitkár nemzetközi migrációért felelős különleges képviselője azt hangoztatta, hogy a migrációs csomag keretet ad a nem biztonságos és szabályozatlan migráció visszaszorítására, és egyben megállapodás a tagországok közötti együttműködésről. "Idővel felül fogjuk vizsgálni a csomag egyes részleteit, esetleg szilárdabb mechanizmusokat építünk bele", de a dokumentum már ebben a formában is jó irányba tett lépés. Szerinte a legtöbb ország egyetért abban, hogy a jól kezelt migráció gyümölcsöző.