Simicskával együtt távozik a HírTV elnöke is

Elnyeli a NER őket is?

Tegnap óta hivatalosan is Nyerges Zsolt kezébe kerültek Simicska Lajos üzleti érdekeltségei, miután a Gazdasági Versenyhivatal jóváhagyta a tulajdonosváltást. Így a HírTV is az üzletember érdekeltségébe került. A 24.hu úgy tudja,

a csatorna igazgatója már el is köszönt a munkatársaktól. 

A Simicska Lajos bizalmasának tartott Fonyó Károly a "G-nap" után került a televízió élére.

Korábban Nyergesről is köztudott volt, hogy közel áll Simicskához, ám barátjával ellentétben róla úgy hírlik, megőrizte jó kapcsolatait a Fidesz felé is. Többek közt ez ad alapot annak a pletykának, hogy a cégbirodalom hamarosan Mészáros Lőrinc kezébe mehet át.

Csintalan Sándor két héttel ezelőtt az Alfahírnek adott interjújában "evidensnek" nevezte, hogy a tulajdonosváltás irányváltást is jelent majd.

Csintalan Sándor: „Simicska Lajos soha nem fog veszíteni"

Kezdésként: az utolsó órákban is kampányolt Győri Péter mellett, azonban a józsefvárosi időközi polgármester-választáson a választásra jogosultaknak csak a 23 százaléka jelent meg, és ebből is mindössze 36,39 százalék voksolt az ellenzéki jelöltre. Győri Péter évfolyamtársam volt, és miután jó szívvel tudtam ajánlani, ezért jó szívvel is ajánlottam, szerintem jó polgármester lett volna.

A műsorvezető Nyerges Zsoltról úgy nyilatkozott: "rendes ember", aki azonban

"NER-kompatibilis személy, és átveszi ezt a tévét. Mi következik ebből? Hogy ez egy NER-kompatibilis csatorna lesz."

Fonyó ugyanakkor a Zoom-hu-nak azt mondta, egyszerűen csak a tulajdonosváltás miatt köszönt le. 

„Új tulajdonos van, nem is gondoltam, hogy maradnom kellene, ezért távozom, ezt pedig közöltem a kollégákkal, és megköszöntem a jó hangulatú, jó csapatnak azt a tisztességes munkát, amit az elmúlt három és fél évben tapasztaltam”

 - mondta a potálnak. 

Elárulta azt is, hogy egy régi HírTV-s,

Pauwlik László lesz az új vezérigazgató.

Nyerges Zsoltról úgy nyilatkozott: „korrekt ember, megharcol a tévéért és az emberekért”, így szerinte a HírTV biztosan nem fog megszűnni. 

Azt a híresztelést azonban nem kommentálta, hogy a csatornát hamarosan átjátszanák Mészáros kezébe.