Folyamatosan nő a genovai viaduktkatasztrófa áldozatainak száma (Frissítve!)

A hídszerkezet a hatvanas években épült.

Leszakadt az A10-es olaszországi autópálya ’60-as években épült hídjának egy 200 méteres szakasza. A hídelemeket tartó pillon megrogyott, majd a 40 méteres mélybe zuhant.

Egy szemtanú azt mondta: először az egyik, 90 méter magas oszlop (pilon) omlott le, aztán maga a híd is. Egy Olaszországban dolgozó újságíró azt twittelte, hogy a híd 200 méteres szakasza omlott le, és legalább 8 autó van a romok alatt. Az olasz sajtónak egy szemtanú azt mondta: 10 körüli autó ment éppen a hídon, amikor az összeomlott. Több teherautó a viadukt alatt futó Polcevera folyóba zuhant. A tűzoltók hivatalos közlése szerint mintegy húsz jármű érintett a balesetben (ez nem azt jelenti, hogy ennyi zuhant le a hídról) – írja az Index.

A hídnak ezen része alatt vasúti sínek húzódnak, valamint üzemi terület fekszik. Az olasz sajtó azt valószínűsíti, hogy a tragédiát a viadukt szerkezeti hibája okozta, de a katasztrófában szerepe lehetett annak is, hogy hirtelen erős vihar csapott le a környékre.

Frissítés

Legkevesebb 22 halottja van a keddi genovai hídomlásnak – közölte délután Edoardo Rixi olasz közlekedésügyi miniszter a tragédia helyszínéről közvetített tévéinterjúban. „Elfogadhatatlan, hogy egy ilyen fontos hidat úgy építsenek meg, hogy ilyen omlás történhet". A híd középső szakasz szakadt le” – mondta Rixi a Skyews24 tévének.

A balesetnek a legfrissebb közlések szerint a 22 halotton, kívül nyolc sérültje is van.

A hatóságok attól tartanak, hogy mind a halottak, mind a sérültek száma tovább növekedhet.

Áder János is részvétet nyilvánított

Részvéttáviratot küldött kedden Áder János köztársasági elnök Sergio Mattarella olasz államfőnek a Genovánál történt katasztrófa miatt. A Köztársasági Elnöki Hivatal által az MTI-hez eljuttatott levél szerint Áder János mély megrendüléssel értesült a tragédiáról, amely számos emberéletet követelt. Az államfő őszinte részvétét és együttérzését fejezte ki olasz kollégájának és az elhunytak hozzátartozóinak, a sérülteknek pedig mielőbbi felgyógyulást kívánt.

Európai vezetők reakciói

Emmanuel Macron francia elnök – aki jelenleg Franciaország déli részén lévő elnöki rezidenciában tartózkodik – telefonon beszélt Giuseppe Conte olasz kormányfővel, Twitter-üzenetben felajánlotta országa segítségét a mentésben, továbbá részvétét nyilvánította az áldozatok hozzátartozóinak.

Részvétét tolmácsolta az áldozatok hozzátartozóinak, illetve az olasz vezetőknek Angela Merkel német kancellár és Jean-Claude Juncker, az Európai Bizottság elnöke is.