Videót tettek közzé a hídomlásról

Több térfigyelő kamera is rögzítette a pillanatot, amikor a genovai Morandi hídkatasztrófa utolsó pillanatait.

Ferrazza, Liguria tartomány közmunkaügyi tanácsosa vezeti az olasz infrastrukturális és közlekedési tárca által felállított vizsgálóbizottságot, amelynek tagjai vasárnap végezték az első helyszínelést a genovai híd roncsainál.

Vasárnap esti közlése szerint a jelenlegi adatok arra utalnak, hogy a Morandi-híd összeomlását vagy egy feszítőkábel elszakadása okozhatta, vagy a szerkezet egyik betontalpának meglazulása, esetleg elmozdulása. Olasz sajtóinformációk szerint a híd közeli biztonsági kamerák is a híd tartókábeleinek elszakadását rögzítették.

Ferrazza véleménye szerint a híd először „elfordult, meghajlott és utána omlott le”. Elmondta, ezt bizonyítja, hogy a híd vasbeton elemei zuhanás közben 180 fokos szögben megfordulva értek földet. Azt mondta, hogy a híd kilencedik pillére feletti ferdekábel szakadhatott el, ami a hídtest, majd ugyanennek a pillérnek is omlását okozta. Ha viszont a híd betontalapzatától indult az omlás, akkor ez először szintén a kábelt szakította el, majd a pillért dönthette le. A szakértő szerint az esetleges „szakadást” az 51 éves híd elavultsága, az időjárás okozta szennyeződés – például a tenger közelsége miatti sólerakódás –, valamint az utóbbi években megnövekedett járműforgalom is okozhatta.

A Morandi-hídon évente több mint 25 millió gépjármű haladt át – a harminc évvel ezelőtti forgalom négyszerese.

A vizsgálóbizottság vezetője kijelentette, hogy a híd veszélyességére korábban semmi nem utalt.

A hidat használó autósok szerint ez nem felel meg a valóságnak: a sajtóban közölt beszámolóik szerint köztudott volt, hogy a híd „recseg és mozog”, az autósok akárhányszor átkeltek a hídon, alig várták, hogy a végére érjenek.

A hídomlás okait és felelőseit kereső Francesco Crozzi genovai főügyész az olasz sajtóban hatalmas tragédiának nevezte a történteket. Hozzátette: az emberek biztonságát nem lehet magántársaságokra bízni.

Korábban Beppe Grillo, az olasz kormányt vezető Öt Csillag Mozgalom (M5S) alapítója, aki maga is genovai lakos, követelte az olaszországi autópályák újbóli államosítását. Danilo Toninelli infrastrukturális és közlekedési miniszter, az M5S politikusa a Corriere della Sera című napilapnak hétfőn szintén a sztrádák állami kézbe való visszahelyezését szorgalmazta a biztonság és az állami bevételek növelésére. Az olasz kormány ezzel egy időben elindította a hidat üzemeltető olasz autópálya-társaság koncessziós jogának visszavonását.

Olaszországban a mintegy 6500 kilométer hosszú sztrádahálózat szakaszait majdnem kivétel nélkül magánkézben levő társaságok üzemeltetik a római közlekedési tárcától kapott koncesszió értelmében. A sztrádahasználat majdnem mindenhol fizetős, az üzemeltetők a bevétel mintegy felét fordítják karbantartásra. A leomlott genovai hidat üzemeltető Autostrade per l’Italia társaság koncessziós joga 2047-ben jár le.

A genovai hídomlás utolsó áldozatait is megtalálták

A háromtagú család, a házaspár és kilencéves kislányuk megtalálásával a halálos áldozatok száma 43-ra emelkedett. Ennek ellenére folytatják a romok átvizsgálását, mert lehetnek még olyanok a törmelék alatt, akiknek az eltűnését nem jelentették a hatóságoknak.A Genovát a francia határral összekötő A10-es autópálya 45 méter magas hídjának egy része kedden omlott össze.