A román nyelv oktatására vonatkozó rendelet visszavonását kéri a magyar pedagógusszövetség

10 nappal a tanévkezdés előtt vezették be az új rendeletet. 

Az RMPSZ állásfoglalását több erdélyi magyar lap is közzétette szerdán. A szövetség közölte: elfogadhatatlannak tartja az augusztus végén nyilvánosságra hozott törvénymódosítást, mely szerint a kisebbségek nyelvén történő elemi oktatásban a román nyelv és irodalomórát ezentúl felsőfokú végzettséggel rendelkező szaktanároknak kell tartani. Felelőtlen lépésnek tartja, hogy a kormány tíz nappal a tanévkezdés előtt vezet be előzetes felmérés és konzultáció nélkül olyan radikális változást, amely 3000 magyar tanítót és 52 ezer gyermeket érint. 

Az RMPSZ leszögezte: a magyar elemi osztályokban oktató tanítók felsőfokú végzettséggel rendelkeznek, és képesítést szereztek a román nyelv és irodalom elemi iskolai oktatására, megtanulták ennek sajátos, elemi iskolai módszertanát. Ilyen képesítést viszont a román nyelv és irodalomtanárok nem kaptak. 

A szövetség arra is kitért, hogy tanítók írták a magyar gyermekeknek szánt elemi tagozatos romántankönyveket. A kormányrendelet szerint a tankönyvírók sem taníthatnak a saját könyvükből. 

Az RMPSZ arra figyelmeztetett, hogy a magyar kisiskolások a második és negyedik osztályos országos méréseken román nyelvből jó eredményeket érnek el, tehát nem az elemi oktatásban kell keresni a román nyelvtanítás sikertelenségének az okait. 

"A Romániai Magyar Pedagógusok Szövetsége mélyen elítéli ezt a meggondolatlan, szakmaiatlan és jogszerűtlen rendeletet, illetve azt a módot, ahogyan stratégiai jelentőségű kérdésekben konzultáció és előzetes tervezés nélkül hoznak tízezreket érintő döntést. Visszautasítjuk azt, hogy 3000 tanító, ki tudja hány tanár és 52 ezer elemi tagozatos kisgyermek újra kísérleti alannyá válik egy bársonyszékben meghozott döntés eredményeként. Kérjük, ne űzzenek csúfot a tanítói hivatásból és saját állami felsőfokú intézményeik diplomáiból, lássák be, hogy tévedés történt, és vonják vissza ezt a rendeletet a lehető legrövidebb időn belül"

- áll az állásfoglalásban.

Átpolitizált, a szakmai érveket nélkülöző döntésről beszélt szerda reggeli napirend előtti parlamenti felszólalásában Benkő Erika, a Romániai Magyar Demokrata Szövetség (RMDSZ) parlamenti képviselője is. Kijelentette:

az átpolitizált oktatás eredménye, hogy a legtöbb magyar anyanyelvű gyermek jobban beszél angolul, mint románul.

Szerinte ez azért van, mert míg angolul beszélni tanulnak, románul versekre és archaikus szövegekre tanítják őket. 

"Nagyra értékelem a tanügyminiszter azon igyekezetét, hogy megreformálja a magyar gyermekek román nyelvoktatását, de azt gondolom, hogy egy reális, sikeres változáshoz konzultálni kell a magyar pedagógus szervezetekkel és a magyar közösség politikai képviseletével"

- fogalmazott a képviselő.