Sallai és Kleinheisler bombáival újra győzött a magyar válogatott!

Nemzetek Ligája.

Magyar lehetőséggel kezdődhetett volna a meccs az 5. percben, de Kovács István remek ütemű passzát sajnos lesen kapta Varga Roland.

Az első tíz percben csak birkózott egymással a két csapat, de inkább a görögök domináltak, viszont ez csak passzív fölényt jelentett.

A 10. percben kihagyott a magyar védelem, rendkívül veszélyes lövés lett belőle. Szalai veszített labdát, Fortunisz kicselezte Kleinheislert és Kádárt, majd épp hogy a kapu mellé lőtt.

A 17. percben Kovács passzát játszotta meg Varga, Szalai és Bese is megcsúsztatta, majd Sallai 14 méterről, kapásból a léc alá varrta, gyönyörű góllal szereztük meg a vezetést!

Sokáig viszont nem örülhettünk, a 19. percben rögtön jött az egyenlítés. Fortunisz ívelt középre, Manolasz egyszerűen magasabbra ugrott Langnál, és a bal felsőbe fejelt. Gulácsi csak beleérni tudott, hárítani nem.

A 27. percben újra görög helyzet következett, ezúttal Fiola nem volt képben, de Hrisztodopulosz a jobb alsó mellé csavart. A 32. perc után kétszer is közel kerültek a vezetéshez. Pekasz bombázott 18-ról, Gulácsi épp hogy kitolta, a szögletet újabb szöglet követte, ami után Manolasz gyakorlatilag egyedül fejelhetett, óriási mázli, hogy pont oda, ahol a magyar kapus állt.

A 41. percben óriási tűzijáték kezdődött a görög kapunál, aminek a végén Kleinheisler óriási gólt lőtt! Először Varga húzta túl a sztorit, nem lőtte el, megelőték, de Sallai próbálkozatott, Barkasz védett, ahogy rögtön utána Kovács lövésénél is.

Bese passza után viszont Kovács megharcolt a labdáért az ötösnél, visszagurította Kleinheislernek, aki 22 méterről kapásból a bal felsőbe bombázott, 2-1-re vezetünk, így tovább!

Második félidő

A második félidő görög helyzettel indult, a beadásokkal egyszerűen nem tudtunk mit kezdeni. Fortunisz ívelt, Kádárt Toroszidisz lefejelte, de szerencsére néhány centivel fölé ment.

Közben a görögök akkora színi tanodában voltak, hogy Fiola kézzel hason találta Toroszidiszt, aki a nyakát, majd a vállát fogva dőlt el.

72. percben görög helyzet, Pelkasz kemény löketét Gulácsi védi, aztán a szöglet után az ölébe fejelték a labdát.

A 74. percben újra görög lövés érkezett,Gulácsi ismét a helyén volt.

A 78. percben Kleinheisler újra egy rakétával jelentkezett, ezúttal egy szabadrúgás vállalt jó harmincról, rögtön kapura, Barkasz fogni nem, csak ütni tudta.

A 80. percben megérkezhettek a szurkolók a stadionhoz, ekkortól már végig behallatszott a buzdításuk, a 86. percben egy kis füst is beszállt a stadionba.

Közben a görögöknek volt egy veszélyes lehetőségük, de mellé ment. Néhány perccel később ugyanez a jelenet ismétlődött meg, Gulácsi úgy üvöltött a védelemmel, hogy zengett a stadion. Végül maradt a 2-1.

(címlapfotó: Béli Balázs / alfahir.hu)