Előzetesben marad a villanyszerelők eltüntetésével összefüggésbe hozott vállalkozó

Egyelőre egy ügyben vádolják gyilkossággal.

December 11-ig újabb két hónappal meghosszabbították annak a vállalkozónak az előzetes letartóztatását, akit több villanyszerelő nyomtalan eltűnésével is összefüggésbe hoztak – számol be a Bors. A 61 éves férfit egyelőre még csak Mácsik Zoltán villanyszerelő megölésével vádolják. A hatóságok szerint É. Imre március végén találkozott egy Győr melletti benzinkúton Mácsik Zoltánnal. Saját kocsijaikkal hajtottak el, a mosonmagyaróvári családapát viszont azóta nem látták. A nyomozók szerint már nem él, de a holttestét a mai napig nem találták meg.

A bíróság úgy vélte, a gyanúsított esetében fennáll a szökés, elrejtőzés, illetve az elérhetetlenné válás veszélye, illetve előfordulhat, hogy a tanúk befolyásolásával is próbálkozna.

A vállalkozó ügyvédje azt szerette volna elérni, hogy védencére nyomkövetőt szereljenek. „Álláspontom szerint bűnügyi felügyelettel, illetve távoltartással semmilyen nyomozási érdek nem sérült volna, ha a Győri Járásbíróság a legszigorúbb kényszerintézkedést enyhíti. Ez pontosan azt jelenti, hogy a nyomon követő technikai eszközzel ellátott házi őrizet elrendelése elegendő és arányos lett volna” – nyilatkozta a jogász a bulvárlapnak.

Az elhunyt villanyszerelő családja örül annak, hogy a gyanúsítottat nem engedték haza, remélik, örökre a rácsok mögött tartják fogva. „Ott lehettünk volna tegnap, de nem akartunk a szemébe nézni. Elég nagy trauma lesz majd a tárgyaláson” – mondta a Borsnak az áldozat özvegye. Mint mondta, továbbra is hisznek abban, hogy a férje életben van; fél év alatt megváltozhatott a külseje, ezért egy grafikussal készítettek néhány rajzot. Remélik, ezzel segíteni tudnek a helyzetén – tette hozzá.

Ezt a gyilkossági ügyet nemrég összevonták egy három évvel ezelőtti eltűnési üggyel, de É. Imrét ezzel még nem gyanúsították meg. Orlik Vilmos szintén vele találkozhatott utoljára, neki is nyoma veszett.

Több villanyszerelőnek is ugyanannál a vállalkozónál veszett nyoma

A Mosonmagyaróváron eltűnt két villanyszerelő mellett még két másik férfit is keres a rendőrség, akik ugyanazzal a helyi vállalkozóval találkoztak, mielőtt nyomuk veszett - számol be a HírTV Riasztás című műsorában. Mácsik Zoltán március 31-én tűnt el, azóta a család semmit nem hallott felőle.