"Az amerikai álom alaptétele az volt, hogy az országban nagyok az egyenlőtlenségek, de nagy a társadalmi mobilitás is. A magyar helyzet különleges, elkülönül a trendtől: a társadalmi egyenlőtlenségek ugyan nőttek, de viszonylag alacsonyak, miközben a társadalmi mobilitás nagyon alacsony. Az ellenkezőjét látjuk annak, mint amit Amerikában"
- Szelényi Iván így vezette fel a Tárki Társadalmi Riport 2018 tanulmánykötetében megjelent, Tóth István Györggyel közösen publikált cikkét, amelyről a portfolio.hu számolt be.
Az egyik legfontosabb megállapításuk, hogy a gazdasági szempontból felső 10-20 százalék Magyarországon egyre inkább elkülönül a társadalom többi részétől. Ezt három tényező segíti elő:
- a vagyon átöröklődése,
- az elit iskolák rendszere, ahol reprodukálódnak a társadalmi előnyök,
- a megfelelő párválasztás, amivel a jövedelmi-vagyoni egyenlőtlenségek tovább erősödnek.
Tóth István György a "ragadós padló" és "ragadós plafon" elmélettel kapcsolatban megjegyezte, ezek Magyarországon erősek,
itt visszahúz a padló és fenntart a plafon.
A társadalom felső rétegében megfigyelhető "csomósodás" létrehoz egy olyan burkot, amelynek az újratermelődése viszonylag zökkenőmentes, amelyből való kiesést finom hálók és szövetek akadályozzák, és amelybe való bekerülés a kívülállók számára a legfontosabb felemelkedési csatornák - például magas iskolázottság - nélkül egyre nehezebbé válik - foglalta össze.
A kutatók szerint egyféleképpen lehetne beleavatkozni ebbe a folyamatba, mégpedig az oktatási rendszeren keresztül. A jelenlegi struktúra átalakítása támogatná a társadalmi mobilitást.
De egyelőre erre nem látunk még esélyt sem.