Peren kívüli megegyezés jöhet a hányattatott sorsú Radetzky-laktanya ügyében

Elülhet az évek óta tartó vihar a műemlék épület körül?

Új fordulatot vett a HB Reavis és a civil műemlékvédők harca a Bem rakparton álló, történelmi kaszárnyaépület sorsáról folyó perben.

Mint emlékezetes, az 1897-ben, eklektikus stílusban épült laktanyaépület körül 2016-ban tört ki a botrány, amikor a HB Reavis szabálytalanul kezdte bontani az épületet, hogy irodaházat építsen a helyére. Az eredeti épületből mindössze a homlokzat egy részét és néhány belső teret tartottak volna meg.

A hatóság végül a megfelelő engedélyek hiánya és a Magyar Patrióták Közösségének hathatós nyomásgyakorlása miatt leállította a bontást és az eredeti állapot helyreállítását rendelte el, ezt a végzést azonban a HB Reavis a bíróságon támadta meg.

Az évek óta húzódó közigazgatási per a Kúriáról került vissza idén tavasszal a Fővárosi Közigazgatási és Munkaügyi Bíróságra, ahol 2018. november 8-án reggel tárgyalták újra az ügyet.

A műemlékvédő csoport beszámolója szerint a tárgyaláson a tanács elnöke ismertette a Kúria alapügyben hozott határozatát, amely eljárási hiba miatt a tavaly meghozott jogerős ítéletet hatályon kívül helyezte. Az ingatlanbefektető jogi képviselője ezt követően jelezte, hogy az alperessel együtt a bíróságnak be kívánják jelenteni

az eljárás szünetelésére vonatkozó kölcsönös megegyezésüket.

A vonatkozó jogszabályok szerint az eljárás mindaddig szünetel, amíg valamelyik fél az eljárás folytatását nem kéri. Négy hónap eltelte előtt a pert folytatni nem lehet, ugyanakkor hat hónapi szünetelés után a per megszűnik, ha a felek nem kérik annak folytatását.

Ez arra enged következtetni, hogy a felek bíróságon kívüli, békés megegyezésre törekszenek.

A civilek emlékeztetnek, hogy korábban már javasolták, hogy a Radetzky-laktanya kerüljön magyar állami tulajdonba, akár a szomszédos Külügyminisztérium, akár más központi kormányhivatal használatában (ez a Budapesten zajló folyamatos kormányzati célú ingatlanfejlesztések tükrében nem valóságidegen elképzelés). Szerintük ez garantálná, hogy a mind építészetileg, mind történelmileg jelentős kaszárnyaépület megmarad az utókor számára.

(Fotó: MTI)

Végső győzelem a Radetzky-laktanya ügyében? - A műemlékvédelem csak civil összefogással vívható ki

A Fővárosi Közigazgatási és Munkaügyi Bíróság ugyanis kedden ítéletet hirdetett a Radetzky-laktanya perében, amit a befektető indított a Fővárosi Kormányhivatal 2016. június 2-án meghozott határozata ellen.Mint emlékezetes, ennek köszönhetően állították le a HB Reavis nemzetközi "ingatlanfejlesztő" cég azon törekvését, hogy a főváros egyik értékének számító Radetzky-laktanyából a Mammut áruházak konkurenciájának szánt, a városképet elcsúfító, a környékbeli házak fölé tornyosuló üzletközpont épülhessen.