Farkas Flóriánék ügyeit is gyanúsnak találja az OLAF

Az Európai Csalás Elleni Hivatal (OLAF) eddigi összesen 38 igazságügyi ajánlása, 4 jelzése és 1 zárójelentése nyomán minden esetben elrendelt nyomozások eredménye – a vádak és a megszüntetések jelenlegi 52,4%-os aránya – meghaladja a 42%-os uniós átlagot - írja a honlapján megjelent terjedelmes közleményben a Legfőbb Ügyészség.

A közlemény erősen magyarázkodó hangvételűnek tűnik azt követően, hogy a magyar rendőrség mindent rendben talált a Tiborcz Istvánhoz köthető Elios-botrányban.

Kiderül belőle azonban, hogy a közelmúltban két új OLAF ajánlás érkezett a Legfőbb Ügyészséghez.

- Az Országos Roma Önkormányzat „Híd a munka világába” programja ügyében tett ajánlás a már folyamatban lévő, a NAV Bűnügyi Főigazgatóság Központi Nyomozó Főosztálya által költségvetési csalás bűntettének gyanúja miatt folytatott nyomozásban kerül értékelésre.

- A másik ajánlás egy közhasznú gazdasági társaságot – amely egyes uniós alapokhoz kapcsolódó programok kijelölt közreműködő szervezeteként működött – érintően tárt fel olyan szabálytalanságokat, amely költségvetési csalás bűntette gyanújára utalt. Ezen ajánlás nyomán a Fővárosi Főügyészség 2018. augusztus 17. napján nyomozást rendelt el költségvetési csalás bűntettének gyanúja miatt. A főügyészség a NAV Bűnügyi Főigazgatóság Központi Nyomozó Főosztályát bízta meg a nyomozás lefolytatásával.

Jelenleg mindkét nyomozás felderítési szakaszban van.

(Fotó: Béli Balázs/Alfahír)