Erős és büszke európai ország: két éve 69 milliót költöttek rá, most bezárják

Szakemberhiányra hivatkozva felszámolják a Merényi pszichiátriát.

A Nyírő Gyula Kórház Országos Pszichiátria és Addiktológiai Intézet veszi át a Dél-Pesti Centrum Kórházhoz tartozó Merényi pszichiátria betegeit, dolgozóit – értesült a Népszava. A részlegre két éve 69 millió forintot költöttek, a munkatársak most viszont informálisan értesültek a bezárásról. A lap szerint arra kérték őket, hogy ne hozzanak elhamarkodott döntést, ne meneküljenek pánikszerűen a kórházból.

A baloldali napilapnak többen is elmondták, egyelőre semmilyen konkrét felvilágosítást nem kaptak a kórház vezetésétől, miközben azt hallják, december végén megszűnik az osztályuk. Az újság emlékeztet, a főigazgató egy éve a személyi feltételek hiánya miatt maga kért engedélyt arra, hogy a pszichiátrián 64 ágyból 30-on szüneteltethesse a betegellátást.

A Merényi pszichiátriáját az OPNI 2007-es bezárása után alakították ki. A két évvel ezelőtt felújítás során 40 millió forintot a fenntartó Állami Egészségügyi Ellátó Központ, 29 milliót pedig az intézmény saját forrásból biztosított.