Meccsenként négymillióért bérli az önkormányzattól új stadionját a MOL Vidi FC

A jegyek és bérletek árának 10 százaléka is a városnak megy.

Az Újpest elleni hazai győzelemmel vette birtokba új stadionját a MOL Vidi FC szerdán. A 14 milliárd forintból épült stadiont a csapatot üzemeltető cég külön részenként bérli a székesfehérvári önkormányzattól.

A Blikk azt írja, hogy a MOL Aréna Sóstó nevű stadion, ami megfelel az Európai Labdarúgó-szövetség (UEFA) szigorított, IV-es kategóriájának is, így nemzetközi mérkőzéseket is tarthatnak benne, több millió forintba kerül a csapatnak minden mérkőzése után.

Pontosabban a lap úgy tudja, 4 millió forintot fizet mérkőzésenként a gárdát birtokló Fehérvár FC Kft. a stadiont tulajdonló székesfehérvári önkormányzatnak, valamint további 5 százalékot fizet a klub a stadionelnevezés bevételéből.

Az 5+5 éves szerződésben továbbá az áll, hogy a jegyek és bérletek árának 10 százaléka is a városnak megy, miközben a kiszolgálóhelyiségeket, öltözőtől az irodákig 3 ezer forintos négyzetméteráron bérlik állandó jelleggel.

Az új stadion 14200 főt tud befogadni.

(Fotó: MTI/Bodnár Boglárka)