Szávay: "Maradok, aki voltam, emberként, magyarként küzdök tovább"

Hivatalosan is benyújtotta lemondását a jobbikos képviselő.

A politikus novemberben, egy magánbeszélgetéséről nyilvánosságra hozott  hangfelvételre reagálva jelentette be lemondását. 

"Egy engem ért méltatlan és megalázó helyzetre méltatlan és megalázó viccelődéssel reagáltam. Nem ütöttem meg, nem bántottam senkit, de szavaimmal megbánthattam sokakat, és ezért vállalnom kell a felelősséget. Tisztában vagyok azzal, hogy közszereplőként minden elhangzott mondatomnak súlya van."

indokolta döntését Szávay.

Szávay vállalja a felelősséget: lemond politikai tisztségeiről

A képviselő egy tegnap nyilvánosságra hozott hangfelvételre reagálva hozta meg döntését, mint fogalmazott:"Egy engem ért méltatlan és megalázó helyzetre méltatlan és megalázó viccelődéssel reagáltam. Nem ütöttem meg, nem bántottam senkit, de szavaimmal megbánthattam sokakat, és ezért vállalnom kell a felelősséget. Tisztában vagyok azzal, hogy közszereplőként minden elhangzott mondatomnak súlya van.

A hivatalos aktusra csak most kerülhetett sor, mivel az Országgyűlés két hét múlva kezdődő első ülésén lesz lehetőség a mandátum betöltésére. 

A politikus csütörtöki Facebook-bejegyzésében elmékeztet

"Január elseje óta semmilyen juttatást nem vettem igénybe, irodáimról, albérletemről és minden költségtérítésemről lemondtam. Ehavi tiszteletdíjamat pedig jótékony célokra fogom felajánlani. Nagyobb részét a Heim Pál Gyermekkorháznak kívánom adni - megköszönve ezzel is kislányunknak, Kincsőnek nyújtott segítségüket -, illetve támogatást szeretnék juttatni még szülővárosomba, Soltvadkertre, valamint kárpátaljai feleségem falujába, Barkaszóra is."

Hozzáteszi: beperel "minden fideszes szennymédiumot", amely lemondása kapcsán hazugságokat és rágalmakat terjesztett róla.

Szávay köszönetet mond mindazoknak, akik az elmúlt nyolc évben segítették képviselői munkáját, jobbikos volt képviselőtársainak pedig "sok erőt, kitartást és elszántságot kíván" "a már minden álarcát eldobó, pártállami diktatúra elleni harcukhoz", amelyet "néhány sorral hátrébb lépve" ő maga is folytatni fog. 

"Maradok tehát, aki voltam, emberként, magyarként küzdök tovább mindazért, amiért eddig is tettem: egy szabad, független és büszke Magyarországért! Adjon az Isten szebb jövőt!"

 - zárja sorait Szávay istván. A politikus helyére a Jobbik a múlt héten budapesti elnökükké választott Bencsik Jánost delegálja az Országgyűlésbe. 

Bencsik János: Orbán Viktor érzi a tarkóján a nép leheletét

Milyen programmal szólítaná meg a Jobbik a budapestieket, kikkel fogna össze a párt a fővárosban, mi a véleményük Puzsér Róbertről, a baloldali előválasztásról, Tarlós István teljesítményéről és ígéreteiről? Van-e értelme az ellenzék parlamenti jelenlétének és mitől lenne boldog 2022-ben a Jobbik újdonsült budapesti elnöke? Bencsik Jánossal beszélgettünk.