Lenyűgözően fest az új Red Bull

Az egykori Force India is bemutatta új autóját.

A Red Bullnál minden kétséget kizáróan új korszak kezdődik. A csapat ettől az évtől kezdve a Honda erőforrásait fogja használni. Az elmúlt években az osztrák istálló kapcsolata megromlott a Renault-val, mivel nem voltak elégedettek az francia motorgyártó erőforrásaival, ezért döntöttek végül a váltás mellett.

A címvédő Mercedes már pályára is vitte új autóját

Szerdára három F1-es csapat 2019-es autóbemutatója volt időzítve, a címvédő istálló ráadásul nem csak a már megszokott, stúdióban renderelt képeket hozta nyilvánosságra vagy esetleg egy álló autóban lehetett gyönyörködni, hanem Silverstone-ban be is járatták a Mercedes-AMG F1 W10 EQ Power+ névre hallgató szörnyeteget. Délelőtt Valtteri Bottas vezette az autót, délután Lewis Hamilton is volán mögé ül.

A csapat szerdán tartotta meg az autóbemutatóját, ahol egy meglepő festéssel álltak elő, amelyről kiderült, hogy csak álcafestés lesz, ugyanakkor egyértelmű, hogy igen látványosra sikeredett a piros színnel is ellátott modell.

A Red Bull tanácsadója, Helmut Marko bizakodó az Adrian Newey által tervezett autó miatt.

„Igazi eufória uralkodik Milton Keynes-ben, nagyon optimista a hangulat. A Honda-motor már most egy kicsit a Renault előtt jár. A számok tesznek minket igazán optimistává.”

A Red Bullnál csere történt a pilótapárost illetően, ugyanis a fiatal Max Verstappen csapattársa Pierre Gasly lesz. A francia pilóta másfél éve versenyez a száguldó cirkuszban, és a "fiókcsapatként" számon tartott Toro Rosso-tól érkezett.

Igen, ami azt jelenti, hogy még mindig fejlődnöm kell és sok dolgot megtanulnom. És egy ilyen szuper-versenyképes csapattárs csak előretol engem ebben, miközben fejleszt és gyorsabban is tanulok. Szóval ez egy fantasztikus dolog – nyilatkozta Gasly.

Csapattársa, a 21 esztendős, de már negyedik idényét futó Max Verstappen jóval óvatosabban fogalmazott a Red Bull esélyeiről.

„Azt gondolom, hogy az Ausztrál Nagydíjig nem nagyon érdemes célkitűzésekről beszélni. Az idény eleje mindig egy kicsit vakrepülés, és most nekünk különösen az. A Formula–1-ben a célkitűzéseket mindig meghatározza, hogy milyen csomagot kapsz”

Racing Point néven az egykori Force India

Bár a tavalyi évben az is kérdéses volt, hogy befejezik-e a szezont, most a kanadai üzletember, Lawrence Stroll személyében új éra következhet be a csapat életébe. Az elmúlt években Force India néven ismertté vált istálló a Sergio Perez – Lance Stroll kettőssel vág neki a mostani idénynek.

Lance Stroll annak köszönhetően érkezett a Willamstől a csapathoz, hogy édesapja tavaly augusztusban megmentette a Force Indiát, a sportágon belül ezután nyílt titokként kezelte mindenki, hogy a 20 éves pilóta átigazol.

A csapat sokáig gondolkodott azon, hogy milyen néven vágjon neki az új idénynek, ám végül a vezetőség úgy döntött, hogy az ideiglenes Racing Point név lesz az állandó.

„Sokat gondolkodtunk a névváltoztatáson, ám végül úgy döntöttünk, megfelelő a Racing Point, elvégre versenyzők lennénk, vagyis kifejezi, hogy kik vagyunk és mi a célunk. Szeretnénk ezt a nevet F1-es történelemmel megtölteni” – mondta Szafnauer csapatfőnök.

Sergio Pérez már a hatodik idényét kezdi meg a csapatnál, aki szeretné most már megszerezni első futamgyőzelmét is.

Szó se róla, magasra tettük idén a lécet. A célunk, hogy összetettben a negyedik helyen végezzünk az előttünk álló idényben. Nagyon boldog lennék, ha néhány dobogós helyezést is sikerülne elcsípni. Az igazán szép azonban az lenne, ha összejönne az első közös győzelmünk: az istállóé és az enyém”

Az új autókat éles bevetésen először a február 18-ai barcelonai teszten láthatjuk.

F1: Bemutatta új autóját a Renault

A Renault 2016-ban újjáalakult gyári csapata immáron a negyedik idényére készül. A folyamatos fejlődés eredményeként az enstoniak tavaly már a negyedik helyen zártak a konstruktőri bajnokságban. Ebben az évben a pilótapáros terén is történt változás ugyanis Carlos Sainz-ot, a Red Bulltól érkező Daniel Ricciardo váltotta.A hétszeres futamgyőztes évi 20 millió euróért érkezett a Renault-hoz.