Égő házból kiabálják a nagykátai fideszesek, hogy minden rendben

43 embert rúgnak ki, kiszerveznek, privatizálnak.

Telt ház várta a nagykátai városvezetést a helyi könyvtárban, ahol az önkormányzat a módosított költségvetésről tartott rendkívüli ülést. A lakosok érdeklődése nem volt ok nélküli: a fideszes többségű képviselő-testületből korábban olyan büdzsétervezetet szivárgott ki, amely több száz millió forintos hiánnyal számolt volna.
Ilyen tervezetet azonban nem fogadhatnak el, ezért az csak a rendkívüli ülésen derülhetett ki, hogy sikerült-e érdemi megoldást találni a problémára, vagy csak a számokkal trükköztek.

„Alaptalan hangulatkeltés”, de azért egy pár tucat embert ki kell rúgni

A napirendi pontok tárgyalása előtt az is kiderült, hogy a polgármesteri posztot 2014 óta betöltő Dorner Gábor jogosítványát pár hónappal ezelőtt bevonták ittas vezetés miatt. Az egyik helyi lakos kérdezett rá a 12 ezres városban terjedő „pletykára”, a fideszes politikus (párttársaitól szokatlan módon) beismerte tettét, és a helyiek elnézését kérte.

Csődközelben: majdnem 400 milliós hiányt hozott össze Nagykáta kormánypárti vezetése

Közel 400 millió forintos mínuszban van Nagykáta 2019-es költségvetése. Az Alfahír birtokába jutott költségvetési tervezetben láthatóan több százmillió forinttal maradnak el a bevételek a kiadásoktól, ami azt jelenti, hogy az önkormányzatnak jó eséllyel megszorításokat kell alkalmaznia.A hirklikk.hu írta meg tegnap, hogy a Pest megyei városban kedden rendkívüli ülést kellett tartani a csődközeli helyzet miatt.

Ezután tért rá Dorner Nagykáta anyagi helyzetére. A fideszes polgármester alaptalannak nevezte a város csődjéről szóló híreket. Szerinte egy kiszivárgott munkaanyag alapján írtak arról, hogy a költségvetés 15%-a hiányzik, de a kormánypárti vezetés által átírt büdzsében a hiánynak már nyoma sincs. Viszont ezért cserébe több megszorító intézkedést kell bevezetniük.

„Racionalizálni kell a Városgazdálkodási Szervezet működését, folyamatos szakemberhiánnyal küzd, nagy a fluktuáció, ami akkor is megmarad, ha a létszámon nem változtatnánk. Pluszfeladatokat, ami bevételt hoz, nem tudnak vállalni.”

Dorner szerint 21 embert küldenek el a VGSZ-től, két üres álláshelyet pedig megszüntetnek. A polgármester a szintén önkormányzati tulajdonú konyha kiszervezését is bejelentette, ami 2018-ban 6 millió forintos mínuszt termelt. Ez 22 fő elbocsátásával jár, Dorner viszont azt ígérte, „bármelyik vállalkozó átveszi őket”, igaz erre semmi garancia nincs még.

 „Senkit nem hagyunk magára, mindenkinek segítünk munkát találni.”

A Városgazdálkodási Szervezettől a dolgozók harmadát küldik el, ezután 30 alkalmazott, 5 védőnő és 30 közmunkás dolgozik majd az önkormányzati cégnél. A testület fideszes tagjai szerint így is el tudja majd látni a kötelező feladatokat, olyan munkákat szervezhetnek ki, mint a fűkaszálás. Igaz, konkrét tervük még erre sincs.

Simon László, a pénzügyi bizottság fideszes elnöke ezután arról beszélt, hogy 3,2 milliárd forintos összesített bevétellel és ugyanennyi kiadással számol a végleges költségvetés, de ebben benne van a még oda nem ítélt működési támogatás az államtól.

Elküldik a gyereket, ha nagyobb a család igénye, mint a bevételei

„Nem tudom”

- ez volt az egyik leggyakrabban elhangzott válasz a fideszes részről, amikor a nullás költségvetés részleteibe kérdeztek bele az ellenzéki önkormányzati képviselők.
 
Az Emberbarát Városért Társaság képviselője, Botka Sándor elkapkodottnak nevezte a költségvetést, amely szerinte 43 családot biztosan rosszul fog érinteni, és a kirúgások miatt az önkormányzati cégnél sem biztos, hogy könnyű lesz ott tartani a megmaradt szakembereket. A túlköltekezéssel kapcsolatban rövid távon ugyan optimista, de hosszú távon szerinte alaposabb, átgondoltabb változtatásokra van szükség:

„Nem hiszem, hogy ebben az évben nem fog ez megoldódni, nyilván választási év van (…), de sajnos arra is gondolnunk kell, hogy ez a következő években is problémát fog okozni.”

Agócs Pál alpolgármester szerint nem csináltak elkapkodott költségvetést, és a településen terjedő, lopással kapcsolatos vádakat is visszautasította. A fideszes politikus családi példát hozott: szerinte, ha a család tagjainak összesített anyagi igénye nagyobb, mint a bevétel, az még nem jelenti azt, hogy valamelyikük lop.

„Valóban előfordul a családokban, hogy a bevétel kisebb, mint az igények. De az átlagos családokban ezért nem szokták elküldeni az egyik gyereket.”

- vágott vissza a Botka Sándor az elbocsátásokra célozva.

Konkrét számok sincsenek a kirúgások mögött

Az ülésen kiderült például, hogy a kormánypárti részről jónak tartott költségvetés csak úgy jöhet össze, hogy ha az állam 125 millió forintos támogatást ad a településnek, de egy váratlan kiadást már nem tudnak fedezni. 

Bár a kormánypárti tagok elbüszkélkedtek az új bölcsödével is, kiderült, hogy az intézmény működési költségeivel még az új tervezetben sem számoltak.

Az ellenzéki felszólalásokra adott válaszok alapján a fideszes városvezetők sem tudják, hogy pontosan mennyi megtakarítást eredményeznek a hosszútávú megoldásként beharangozott leépítések. Ennek ellenére a testület fideszes többsége megszavazta a költségvetési tervezetet.

A költségvetés elfogadása után zárt ülésként folytatódott az egyeztetés. Ezalatt a Jobbik jelen levő területi képviselője az Alfahírnek arról beszélt, hogy a fideszesek mindent keresztülvittek az ellenérvek figyelembe vétele nélkül, ezzel veszélybe sorolták a város működését. Bozsik József az elbocsátásokról azt mondta:

„Megdöbbentő, hogy annyit tudtak mondani: nem hagyunk az utca szélén senkit. A fideszes propagandaszöveget hangoztatták tulajdonképpen. Semmi segítsége nem lesz az érintett családoknak.”

A jobbikos politikus szerint miközben azt hallani a kormánypártoktól, hogy Magyarország jól teljesít, Nagykáta költségvetése csak akkor tud nullás lenni, ha ilyen volumenű megszorításokat kell megszavaznia a fideszes képviselő-testületnek.

Az ülés vége után kérdeztük volna Dorner Gábort a költségvetés részleteiről, az elbocsátásokról és a képviselő-testület által december végén megszavazott jutalmakról is, de a polgármester arra hivatkozva nem válaszolt, hogy az ülésen mindent elmondott.