3,3 milliót keres, 42 ezerért bérel lakást a Várban, de azt is az állami hivatal fizeti

Van értelme fideszesnek lenni.

Persze, hogy megint egy volt fideszes politikusról beszélünk. A hvg.hu tudta meg, hogy Dorkota Lajos, aki most épp Magyar Energetikai és Közmű-szabályozási Hivatal vezetője, úgy bérel egy 153 millió forintot érő, a Halászbástyához közeli 101 négyzetméteres laskást 42 ezer forintért, hogy még ezt az összeget is az állami vállalat fizeti helyette.

De nem elégedtek meg ennyivel, ugyanis az energetikai hivatal szerint a havi 3,3 milliót kereső elnököt egy miniszteréhez hasonló juttatások illetik meg, így egy újabb ötlettel álltak elő. Csütörtökön a Budavári Önkormányzat képviselő-testülete arról a határozati javaslatról szavazhat, mely kimondja, az energetikai hivatal 68 050 000 forint közpénz megfizetése fejében bérlőkijelölési jogot kap egy Fortuna utcai önkormányzati lakásra vonatkozóan. Így az önkormányzat helyett 15 éven keresztül ők mondhatnák meg, ki bérelheti azt a 101 négyzetméteres lakást - amelyben már a 2013-as kinevezése óte óta Dorkota lakik.

(Címlap- és borítókép: Dorkota Lajos (b.) és Orbán Viktor - fotó: Beliczay László / MTI)