Kiderült, hogy már második csecsemőjével végzett a sárkeresztúri nő

2017-ben egy Pest megyei település erdős területén szülte meg másik gyermekét, akit ezután magára hagyott.

Egy korábbi, 2017-ben megszült csecsemőjének megölését is beismerte az a sárkeresztúri nő, akit kedden tartóztattak le, mert szombaton a Fejér megyei Zichyújfaluban megfojtotta újszülöttjét.

A Fejér Megyei Rendőr-főkapitányság a police.hu oldalon azt közölte, hogy a gyanúsított elleni nyomozást már kétrendbeli, 14. életévét be nem töltött személy sérelmére elkövetett emberölés bűntett miatt folytatják.

Mint írták, a nő 2017-ben egy Pest megyei település erdős területén szülte meg gyermekét, akit ezután magára hagyott. A gyanúsított a rendőröknek meg is mutatta, hol követte el tettét. A Székesfehérvári Járásbíróság a szökés, elrejtőzés veszélye miatt kedden rendelte el egy hónapra a nő letartóztatását. A végzést minden érintett tudomásul vette.

A fiatal nő tavaly nyáron lett várandós a barátjától, de ezt előtte és a környezete előtt is eltitkolta, terhesgondozáson nem vett részt, orvosi ellátásban nem részesült. Barátja nevelőapjának ingatlanában volt, amikor megkezdődött a vajúdás.

Titokban a melléképületbe ment, megszülte a gyermeket, és egy műanyagcsővel megfojtotta. A holttestet otthagyta, majd rosszullétre hivatkozva a barátjával hazavitette magát.