Így koppintja Orbán Viktor az izraeli miniszterelnök politikai módszereit

Benjámín Netanjáhú és Orbán Viktor

Érdekes elemzés jelent meg a New York Times-ban Ivan Krastev, bolgár újságíró tollából, aki a közép-európai populista politikusok, elsősorban a V4-ek és Románia vezetőinek Izraelhez fűződő viszonyát vette górcső alá.

Krastev a kölcsönös érdeklődés fókuszában Benjámín Netanjáhú, izraeli miniszterelnök politikáját és karakterét látja, aki két okból számít a szélsőséges politikai figurák példaképének:

  • egyrészt a diplomáciai körökben elterjedt vélekedés, hogy a kis országok vezetőinek rajta keresztül vezet az útja a Fehér Házba, miután az Izrael-barát Trump-rezsim tenyerén hordozza a politikust (az ő jóindulatán kívül legfeljebb a nagyarányú fegyvervásárlás garantálhat egy meghívást Washingtonba, ám a térség legtöbb államában nem futja ilyen beruházásra);
  • másrészt Izrael politikai és állami karaktere meglepően hasonlít a közép-európai nemzetállami eszme ideális felfogásához.

Utóbbi kapcsán Krastev "etnikai alapú demokráciaként" jellemzi Izraelt, ami hasonlóan definiálja magát a zsidók államaként, ahogy a közép-európai államok definiálják magukat magyarként, szlovákként vagy románként. A nacionalista politikusok Izraelben látják megtestesülni a nemzeti eszme gyakorlati, heroikus felfogású működését.

Az újságíró hangsúlyozza, hogy emellett nyilván olyan pragmatikus szempontok is vezérlik a zsidó államhoz közeledő populistákat, mint Izrael töretlenül pörgő gazdasága. Netanjáhút pedig az Európai Unión belüli, az ő politikájával szimpatizáló szövetségi rendszer kialakítása motiválja,

aminek segítségével elsikálhatja az emberi jogokat lábbal tipró izraeli politikát érő brüsszeli kritikákat és esetleges szankciókat.

De emellett az sem elhanyagolható tény, hogy az izraeli tőke előszeretettel fektet be Kelet-Közép-Európában, illetve ide irányul a legnagyobb arányú zsidó kivándorlás is.

És ezzel az elemző el is jut egy másik, nagyon fontos faktorhoz, ami meghatározó Netanjáhú csodálói között:

a világon a leggyorsabban elnéptelenedő európai régióval szemben Izrael azon kevés, nyugati kultúrkörhöz tartozó államok egyike, amely képes volt megfordítani a népességfogyást.

A populista politikusok pedig mindenáron szeretnék ellesni a receptet. Ahogy a diaszpórákban élő zsidóság hazacsábításának mikéntjét is szívesen eltanulnák egyes vezetők, hiszen az elvándorolt lengyelek, horvátok vagy magyarok egyelőre a leghalványabb hajlandóságot sem mutatják a nyugatról való hazatelepülésre (bár Krastev nem foglalkozik behatóan a témával, érdemes megjegyezni, hogy a zsidó állam sokkal több lehetőséget nyújt a hazatérőinek, mint mondjuk a hangzatos lózungokkal és kétes hatékonyságú családvédelmi programokkal operáló magyar vezetés, amely a nyugatihoz hasonló megélhetési perspektíva helyett csak korrupciót és élhetetlen politikai klímát képes felmutatni).

A szerző szerint emellett fontos ideológiai kapocs is létezik a szélsőséges politikusok között (ne feledjük, Netanjáhú is az): amellett, hogy az izraeli miniszterelnök is gyanakvással kezel minden kozmopolitának vagy poszt-nacionalistának tűnő dolgot, a közép-európai vezetők is maximálisan osztják Netanjáhú udvari ideológusának, Yoram Hazony filozófusnak a civilizációs küzdelmekről alkotott elméletét. Hazony a világtörténelem nagy konfliktusait ugyanis nem az osztályharcból vagy a nemzetek vetélkedéséből, hanem

a nemzetállamot a lét legtökéletesebb formájaként elfogadó nacionalisták és az egyetemes birodalmiságot képviselő imperialisták közötti élet-halál küzdelemből vezeti le.

Elég, ha Orbán Viktor és a Fidesz politikai kommunikációjára gondolunk, és máris világosan láthatjuk, mennyire mély gyökeret eresztett ez a felfogás többek közt a magyar kormánypárt tanácsadóinak és politikusainak körében.

De a közép-európai politikusok hatalomtechnikai téren is igyekeznek másolni Netanjáhú módszereit. Ebben pedig Krastev szerint sem jár annyira élen más, mint Orbán Viktor.

Az elemző szerint a magyar miniszterelnök, izraeli kollégájához hasonlóan,

  • úgy vívja meg a választási küzdelmeket, mintha azok a mindenféle hadijogot nélkülöző háborúk lennének, ahol nem szokás foglyokat ejteni, és
  • mindketten olyan, a végletekig lojális szavazóbázis kiépítésén munkálkodnak, amely még a bizonyított korrupciós bűncselekményeket is elnézi nekik.

A cikk kiemeli, hogy a két kormányfő világpolitikai stratégiája is hasonló: mindketten hajlamosak magukra haragítani a nemzetközi közvéleményt és ugyanolyan cinikus szenvtelenséggel állják a politikai ellenfeleik támadásait,

amellett, hogy mindig és minden körülmények között fenntartják maguk számára az áldozat szerepét.

Az újságíró ugyan nem említi, de mi azért hozzátesszük, hogy a magyar kormánynál a koppintás egészen a gátlástalan, karaktergyilkos és ellenségképgyártó kampánymódszerek, sőt a néhai Arthur J. Finkelstein személyében a konkrét kampánytanácsadók átvételéig terjed.

A zsurnaliszta a két politikus közötti személyes jó viszonyt sem mulasztja el felemlegetni, ami szerinte abban is megnyilvánul, hogy Netanjáhú többször is Izrael és a zsidók "igaz barátjának" nevezte a magyar miniszterelnököt, miközben a hazai zsidó közösség antiszemitizmussal vádolta Orbánt a Soros-plakátok miatt.

Krastev rámutat, hogy Orbán Viktor és a hozzá hasonló vezetők arról álmodoznak, hogy egyszer ők is elérik azt a státuszt, amit jelenleg Izrael képvisel, amely hiába kis ország, katonai és gazdasági erejének hála még az Egyesült Államokkal is büntetlenül dacolhat a világpolitika terepén.

Krastev a legfontosabb párhuzamot mégis abban véli fölfedezni, ahogyan a közép-európai populisták az egyik leghatékonyabb izraeli politikai eszközt igyekeznek lemásolni. A cikk rávilágít, hogy zsidó állam politikusai - akár bel-, akár külpolitikai érdekeik érvényesítése kapcsán - gyakran cinikusan ki- és felhasználják az országukat állandóan jellemző egzisztenciális fenyegetést, melyet az őket körülvevő "arab tenger" jelent. Az európai populisták szóról szóra ugyanezt a módszert használják,

amikor a bevándorlás problémáját helyezik a politikai közbeszéd homlokterébe és kommunikációs téren mindent ennek rendelnek alá, illetve ezzel igyekeznek kisebbíteni saját törvénytelenségeiket és korrupciójukat.

Tudományos bizonyíték: Közmunkával és zsarolással szerzi a szavazatokat a Fidesz

Súlyos visszaélésekre derített fényt az amerikai Yale Egyetem legújabb, a magyar választási rendszerrel és szavazási szokásokkal foglalkozó politológiai tanulmánya. "A klientelizmus változatai a magyar választásokon" című dolgozat szerzői a "politikai patronázs" - jelentése: "állami erőforrások felhasználása szervezetek vagy egyének finanszírozására, szavazatszerzés céljából, illetve a választási támogatásért cserében" - jelenségét járják körül a 2014-es magyarországi országgyűlési választás kapcsán.