Nem alternatíva a patkányozás, a Fidesz szavazói ugyanolyan áldozatok

Nem alternatíva a patkányozás, a Fidesz szavazói ugyanolyan áldozatok

Az MSZP-es Bangóné Borbély Ildikó patkányozása ismét megmutatta, hogy valami nem stimmel a magyar közéletben, aminek viszont nem okozói, sokkal inkább elszenvedői a Fidesz szavazói - ugyanakkor az állampárt politikusa, "újságírói" rendkívül sokat tettek azért, hogy elfogadottá vált a gyűlöletbeszéd, a trágárság. Ez alapján nyugodt szívvel kijelenthetjük, hogy ugyanolyan elvtelenség a Fidesz részéről elhatárolódni a patkányozástól, mint amilyen Bangóné politikai mentegetése.

Ugyanakkor az is egy érdekes kérdés, hogyan látják ezt azok az ellenzéki politikusok, akiket a Fidesz és a közpénzből fizetett tollnokai mindenféle hazugsággal, aljas módon támadtak. Hiszen, ha csak az állampárt médiáját - például a köztévét - néznénk, akkor úgy tudnánk, hogy Jakab Péter egy olyan "Jákob", aki minimum antiszemita, és akinek az "ivadékai" szégyellhetik, hogy a "felmenőjük" egy "ótvar rohadék", míg Demeter Márta a legjobb esetben is nemzetbiztonsági kockázat, és akinek még az elhunyt édesanyjának az emlékét sem kímélte a fideszes "sajtó", felhasználva ehhez a Honvédelmi Minisztérium és/vagy a Honvédkórház vezetőit.

Az LMP társelnöke, EP-képviselőjelöltje szerint érzékelhető, hogy az elmúlt években egyre indulatosabbá vált a közélet és egyre gyakoribbak a minősítgetések is.

Demeter Márta úgy fogalmazott az Alfahírnek, hogy bár a Fidesz kormányzásában elképesztően súlyos hibákat látunk, melyeknek komoly következményei is lesznek az ország jövője szempontjából, de

az ezzel szembeni alternatíva felállításának nem az a módja hogy elvitatjuk az emberektől hogy szavazhatnak a Fideszre, még akkor sem ha tudjuk hogy a Fidesz szavazóinak csak egy része támogatja a pártot meggyőződésből, a többség pusztán egzisztenciális megfélemlítésből, vagy információ híján a kíméletlen propaganda hatására adja oda a szavazatát.

"Nekünk kell az embereknek alternatívát mutatnunk és nekünk kell jobbnak lennünk, mint a jelenlegi kormányzó pártok. Azért kell dolgozni hogy minél többen fogadják el és tartsák jónak azt a politikát amit képviselünk”

- fogalmazott az LMP-s politikus.

A Jobbik szóvivője, frakcióvezető-helyettese ugyanúgy nem tudja elfogadni azt, ha valaki a Fidesz-szavazót lepatkányozza, mint azt, ha fideszes politikusok Sorosista csőcseléknek nevezik a velük egyet nem értő dolgozókat, diákokat.

"Ebben az országban az Orbán-bárókon kívül valójában mindenki a kormány áldozata. A Fidesz-szavazó is, hiszen ő is meghal a szétvert egészségügyben, az ő pénzét is ellopják, az ő gyermekét is külföldre üldözik. A különbség maximum annyi, hogy őt még átverni is sikerül a megannyi kormányzati álhírrel"

- fogalmazott Jakab Péter.

Arra is figyelmeztetett, hogy az áldozatba jobb helyeken nem belerúgnak, hanem segítenek rajta.

"Én a fideszes szavazón ugyanúgy segíteni akarok, mint az ellenzékin, hisz ugyanabban az országban élünk, ezt az országot pedig nem a választóktól kell megvédeni, hanem azoktól a politikusoktól, akik mind anyagilag, mind morálisan kifosztják"

- egyértelműsítette Jakab Péter.