"Nagykállót sajnos feketével kell felrajzolni a magyar korrupciós térképre"

"Nagykállót sajnos feketével kell felrajzolni a magyar korrupciós térképre"

Még a veterán jobbikos képviselőket is meglepte, mennyit lop a polgármester.

Az N1TV-vel közösen levezényelt, múlt heti, nagykállói riportunk szerencsére nem csak a közvélemény, de a nagypolitika érdeklődését is felkeltette. Persze, nem a Fideszt kezdte hirtelen zavarni, hogyan csinál intézményesített pénznyelőt az általuk delegált polgármester, Juhász Zoltán a Szabolcs-Szatmár-Bereg megyei településből. A kormánypárti politikusok helyett Gyöngyösi Márton, a Jobbik EP-listavezetője és elnökhelyettes-frakcióvezetője, valamint Balczó Zoltán, a párt EP-képviselője kereste föl országjárásuk keretében az egykor szebb napokat látott várost.

Ismét az N1TV-vel együtt látogatunk el egy kissé borongós, mégis meglepően fülledt hétvégi napon Nagykállóba, ahol bár múltkor alaposan körülnéztünk, továbbra is gyanúsabbnál gyanúsabb beruházásokba botlunk.

Az itteni önkormányzat továbbra is mestere annak, hogyan kell a Brüsszelből érkező, szinte felfoghatatlan pénzösszegeket papíron látszólag hasznos dolgokra költeni, úgy hogy annak a valóságban az égvilágon semmi eredménye ne legyen. Legalábbis pozitív semmiképpen.

A cigánysoron a remény helyett a félelem az úr

A Nagykállón szemlét tartó jobbikos képviselők a helyi polgárok segítségével fedezik fel a lopás általunk is bemutatott, legjellemzőbb színhelyeit.

Balczó Zoltán és Gyöngyösi Márton is fejcsóválva méltatlankodik a 2011 óta szinte folyamatosan zárva lévő Akácos úti roma közösségi ház és kulturális központ körüljárásakor. Bár múltkori beszámolónknak legalább annyi haszna lett, hogy a gazrengeteget mintha valakik visszább vágták volna, és nem kóbor kutyák falkája néz velünk farkasszemet az udvarról, az összkép nem sokat javult:

a papíron 553 millióból megújult ház természetesen most is zárva van, csirkedrót kerítése továbbra is leszaggatva, romokban, a mellette lévő telken bokáig ér az udvarra is átterjeszkedő szemét.

A cigánysor lakói, bár látják, hogy ismét idegenek méregetik az elvileg az ő felzárkóztatásukat és kulturális igényeiket szolgálni hivatott létesítményt, ezúttal inkább kerítéseik mögött, illetve házaikban maradnak. Valószínűleg azok, akik múltkor minket is jól megnéztek egy gyanús autóból, azt sem mulasztották el megfigyelni, ki merészelt Juhász Zoltán engedélye nélkül szóba állni velünk.

A félelem pedig itt is nagy úr, hiszen a kiszolgáltatott emberek fölött basáskodó fideszes polgármesterek élet-halál - és természetesen a szavazatok - urai.

Szeméttengerek szilárd hullámai közt

A 661 millió forintos uniós támogatásból három év alatt is csak a szeméttel borított, patkány- és gyomfertőzött, leendő építési területig jutó, elvileg a helyi vállalkozásokat segítő inkubátorház hűlt helye mellett Balczó Zoltán már nekünk is kifakad.

Elárulja, hogy országszerte számtalan, indokolatlanul túlárazott és csak az uniós pénzek lenyúlását célzó beruházást látott már, de ennyire nyílt és felháborító esettel még sosem találkozott:

"Nem igaz, hogy három év alatt csak egy szeméttelepet tudtak összehozni, jobban mondva még azt sem, hiszen egy szeméttelepnél legalább be kell tartani a környezetvédelmi előírásokat."

A velünk tartó nagykállóiak viszont megjegyzik: ha igazi "szemét ügyet" akarunk látni, akkor mutatnak nekünk olyat, amitől a lélegzetünk is eláll. És már indulunk is a város szélére, hogy szemügyre vegyük a helyi hulladékudvart.

Amikor megérkezünk a természetileg egyébként kifejezetten megkapó adottságokkal rendelkező környékre, még az autóból sem kell kiszállnunk ahhoz, hogy lássuk: Nagykálló ezen részén is komoly gondok vannak.

A város "hivatalos" szeméttelepének bejáratát ugyan zárva találjuk, de az uniós beruházást hirdető tábla kopottasan mosolyog vissza ránk a rozsdás vaskapu mögül, hirdetve, hogy

a hulladéklerakót 7 milliárd forintból rekultiválták, egyébként pedig a szeméttelepen kívül hulladékot elhelyezni szigorúan tilos.

Igen ám, de 50 métert sem kell visszafelé sétálnunk az úton, hogy a közeli kereszteződésben horrorisztikus látvány fogadjon minket:

mindkét oldalon hegyekben áll a szemét, annyi különbséggel, hogy az egyik oldalon dobtak rá némi földet, a másik oldalon nem.

Kísérőink elmesélik, hogy a rekultivációs munka keretében rengeteg építési hulladékot és egyéb szemetet halmoztak föl itt, amit a földhányásokkal igyekeztek elfedni, de mi is látjuk, hogy a meredek dombokból minduntalan hullámpala-, tégla-, cserép- és aszfaltdarabok kandikálnak ki, illetve akad itt művészien felgyújtott vécédeszka, tűzijáték-maradvány és több mázsa sörös doboz is.

"Egy szavunk sem lehet, hiszen az élővilágot nem zavarja" - mondja keserűen ironizálva Gyöngyösi Márton a legmagasabb szemétkupac oldalában fészkelő partifecske kolóniára mutatva.

A Jobbik elnökhelyettese a méretes buckák után a szemközti betonplaccot is szemügyre veszi, közben nevetve mondja:

"Remélem nem botlunk patkányokba, nehéz olyan állatot mondani, amit kevésbé szívlelnék..."

Csodák csodája, de a félbe tört villanyoszlopok, meghatározhatatlan tartalmú, össze-vissza szakadt zsákok, halmokban álló betondarabok és egyéb építési, illetve kommunális hulladék között nem bukkanunk rágcsálókra, legyek viszont szép számmal akadnak.

"Egészen nyilvánvaló, hogy a rekultivációból semmi sem lett, e helyett a szemetet magánterületekre hordták, amelyek teljesen alkalmatlanok annak tárolására"

- foglalja össze Gyöngyösi a tapasztalatait, megjegyezve, hogy az egész projekt egyetlen célt szolgált:

"Az európai uniós források lenyúlását. Ezért hirdetünk zéró toleranciát a korrupció ellen. Az ilyen visszaéléseknek tudná elejét venni az Európai Ügyészség, amihez a Jobbik szerint Magyarországnak mindenképp csatlakoznia kellene."

Az ellenzéki párt elnökhelyettese szerint így legalább az uniós forrásokkal kapcsolatos visszaélések esetében megvalósulhatna a számonkérés, és akkor hiába eszelnének ki a nagykállóihoz hasonló, kreatívabbnál kreatívabb módszereket ezek eltüntetésére.

Az ilyen fideszes mutyik miatt zárhatja el a pénzcsapokat Brüsszel

Rövid túránk a Harangodi tó mellett ér véget, a papíron szintén fejlesztett, de a gyakorlatban a '80-as évek óta eléggé lepukkant kirándulóövezetben ér véget.

A Jobbik képviselői, bár a természeti környezet szépsége velük is némileg feledtetni látszik a nap szomorú tapasztalatait, felháborodva nyilatkoznak a Nagykállón látottakról.

Balczó Zoltán hangsúlyozza, hogy nemsokára esedékes lesz a 2020-27-es uniós költségvetés elfogadása, a Brexit miatt eleve kevesebb pénzből gazdálkodhat majd a kontinens és a kohéziós alapok kerete is csökken. Szerinte ezért nagyon fontos, hogy a még érkező támogatásokat teljes egészében felhasználhassa az ország, és arra fordítsák őket, amire valók.

"A fideszes politikusok mindig arról beszélnek, hogy ezek a pénzek járnak Magyarországnak, nem kegyet gyakorol velük az unió. Ebben igazuk van, de nem arra jár, hogy szétfolyjon a korrupció csatornáin."

A Jobbik EP-képviselője figyelmeztet, hogy ráadásul az új szabályozás értelmében a nagykállóihoz hasonló visszaélések miatt még tovább csökkenthetik a Magyarországra jutó uniós forrásokat. Hozzátette:

"Nagykállót sajnos feketével kell felrajzolni a magyar korrupciós térképre."

Épp az ilyen esetek miatt tartja fontosnak, hogy a magyar választók olyan képviselőket küldjenek Brüsszelbe, akik képesek visszaállítani Magyarország tekintélyét és hitelét, amelyet az Orbán-kormány eljátszott az utóbbi kormányzati ciklusok alatt.

Gyöngyösi Márton szerint a 2004-es uniós csatlakozástól mindenki azt várta, hogy a kohéziós támogatások révén majd Magyarország is felzárkózik a nyugati országok életszínvonalához, ám az MSZP és a Fidesz is

"arra használták ezeket a forrásokat, hogy a saját klientúrájukat építsék".

A Jobbik elnökhelyettese keserűen teszi hozzá: nem gondolták, hogy a 2010 előtti időszakot felül lehet múlni lopás tekintetében, ám Orbán Viktornak és pártjának - többek között a Nagykállóban is megfigyelhető módszerekkel - sikerült.

Szerinte épp a települési, önkormányzati szinten érhető leginkább tetten, hogy a beérkező pénzek nem az arra hivatottakhoz jutnak el, helyette kormánypárti kiskirályokat és az Orbán Viktor köréhez tartozókat gazdagítják.

Gyöngyösi úgy véli, május 26-án és az önkormányzati választásokon is épp azért kell az embereknek a Jobbikra szavazni, mert ők képesek a legalsó szinttől egész a nagypolitikai csúcsáig megfékezni a korrupciót.

!(youtube-video://bYhQoowKYjA)

"Halott várost csinált a polgármester Nagykállóból" - EU-s százmilliók nyomában | Alfahír

Juhász Zoltán, Nagykálló fideszes polgármestere onnan lehet ismerős a közvélemény számára, hogy ő az a polgármester, akinek a településén zajló gyanús folyamatokról is csak a Sargentini-jelentés és Soros György jutott eszébe 2018 októberében az N1TV kamerája előtt.