Kritikus a helyzet: egy év alatt 30 százalékkal drágultak a lakásfelújítások

Kritikus a helyzet: egy év alatt 30 százalékkal drágultak a lakásfelújítások
Elszabadultak az árak és több évre nyúlt a lakásfelújítások vállalási határideje a szakemberhiány miatt;

legalább 30 százalékkal többe kerül ma ugyanaz a lakásfelújítás, mint egy éve, miközben már nem csak az a kérdés, hogy mennyiért, hanem hogy mikor és ki fogja a munkát elvégezni - hivatkozik a Világgazdaság Ács Erzsébetre, a Lakberendezők Országos Szövetségének elnökére. A LOSZ elnöke szerint mostanra a helyzet túlzás nélkül kritikusnak nevezhető, az építőiparra jellemző hosszú alvállalkozói láncok miatt a megrendelő igazából azt sem tudja, hogy ki végzi el az adott munkát.

Ács Erzsébet további problémának nevezte, hogy az olyan úgynevezett kis munkákra, mint például a fürdőszoba felújítása, szinte egyáltalán nem lehet vállalkozókat találni. Már nem csak szórványos gyakorlat, hogy a kivitelező cégek csak nagyobb projekteket vállalnak el.

Arról már több cikkünkben beszámoltunk, hogy főleg az építőiparban, az alacsony bérek miatti munkaerőhiányt a cégek - kormányzati asszisztálás mellett - ukrán vendégmunkásokkal igyekeznek orvosolni.