Óriási adóssággal küszködik a szombathelyi foci

.

Feltétel nélküli segítséget vár a Szombathelyi Haladás tulajdonosa az önkormányzattól, miközben a klub adóssága többszázmilliós nagyságrendű lehet. Helyi lapértesülések szerint a játékosoknak legalább kéthavi járandósággal tartoznak.

Nehéz idők járnak az idén 100 éves szombathelyi futballra. A Haladás labdarúgóklub az idén, a nagyszerű hajrá ellenére, sereghajtóként esett ki az NB1-ből. Ráadásul április folyamán, mint kiderült legalább 200-300 millió forintos adósság terhelte az egyesületet.

A klub ezért 150 millió forint támogatást kért az önkormányzattól, amit azzal indokoltak, hogy ha nem kapják meg ezt a pénzt, akkor a csapat nem indulhat a következő bajnoki szezonban az NB2-ben.

Az MLSZ szabályzata ugyanis nem engedi meg, hogy a csapatot működtető kft. alaptőkéje mínuszba menjen.

Azonban ez a 150 millió forintos támogatás csupán az adósságok egy részének törlesztésére lenne elég. A hírek szerint közel 600 millió forintnyi összegre volna szükség a Haladásnak arra, hogy a hosszú távú működését fenn tudja tartani.

Áprilisban az önkormányzat felajánlotta, hogy segít a Haladást tulajdonló Kft.-nek, azonban ezt a támogatást feltételekhez kötötte, amit a Haladás Kft. visszautasított.  

.

A Haladás Kft. ugyanis kezdeményezte, hogy a 150 millió működési támogatást ne számítsák be a következő három év támogatásaiba.

Vagyis, ez egy egyszeri támogatás lenne, úgy, hogy a következő években ettől az összegtől függetlenül is kapna önkormányzati pénzeket a csapat.

Az egyeztetéseken a kft. vezetői kijelentették, ha nem kapják meg a 150 milliót, a társaság a jelenleg rendelkezésre álló információk alapján megszűnik. A kisebbségi tulajdonosok vállalták az alaptőke rendezését, de a többségi tulajdonos (Halmill Kft.) szerepvállalását jelenleg nem ismerik.

A városháza végül úgy döntött, hogy a támogatást továbbra is feltételekhez köti:

A 150 millió forintot tagi kölcsönként adják a Szombathelyi Haladás Kft. részére.
A tagi kölcsön szerződését a három oldalú támogatási megállapodástól függetlenül kössék meg.
A tagi kölcsönt a kft. az eddig felhalmozott adósságok kifizetésére, a tőkehelyzet rendezésére használhatja fel.
A Kft. vállalja működésének teljes átvizsgálását az önkormányzat által kiválasztott szakértő által, de a kft-nek nem lesz vétőjoga a szakértő kiválasztásában.
A kft. vállalja, hogy a 2019. évi, a 2020. és a 2021. évi 50-50 millió Ft összegű támogatásokat kizárólag a tagi kölcsön visszafizetésére használja fel. Erre vonatkozóan a társaság és a tagok vállalják a 2018. május 30. napján kötött megállapodás további egy évvel, azaz 2021. december 31. napjáig történő hosszabbítását.
A tagi kölcsönszerződés aláírásától számított 30 napon belül a társaság átad az önkormányzat számára jóváhagyásra egy középtávú koncepciót a klub további céljairól, szponzorációs és működtetési elképzelésekről.

A javaslatot június 18-án tárgyalná meg a szombathelyi képviselő-testület. A klub egykori csapatkapitánya, Balassa Péter önkormányzati képviselő, az Alfahírnek úgy nyilatkozott, hogy

óriási veszteség érné a várost, ha az idén 100 éves klub csődbe menne. Hozzátette, hogy már jó ideje látszik, hogy nem megfelelően működtetik az egyesületet.

„Nemrégiben 15 milliárd forintért épült stadion a városban, de egyszerűen az egyesület képtelen még a stadion fenntartási költségeit is finanszírozni.”

A Jobbik önkormányzati képviselője kiemelte, hogy az egyszeri 150 milliós támogatás csak tűzoltásra lenne jó, és felmerülhet, hogy a klub további segítségre szorulna. Éppen ezért azt szorgalmazza, hogy át kell mihamarabb vizsgálni a klub működését, hogy látni lehessen hogyan jutott ide a Haladás abban az NB1-ben, ahol a Magyar Labdarúgó Szövetség éves szinten többszázmilliós támogatást oszt szét az első osztályú klubok között.

sss
2019. október 22. | 20:33
Brexit káosz
sss
2019. október 22. | 14:58
1956, relikviák, műtárgyak, múzeum
sss
2019. október 22. | 20:33
Brexit káosz
sss
2019. október 22. | 14:58
1956, relikviák, műtárgyak, múzeum
Láttál valami izgalmasat?
Küldd be nekünk!
Szerkesztő:
Harmati András

Friss