Bürokratikus szerencsétlenkedés miatt nem tanulhat tovább húsz diák

Bürokratikus szerencsétlenkedés miatt nem tanulhat tovább húsz diák

Megsemmisítették a sikeresen elvégzett érettségijét 20, a budapesti Szinyei Merse Pál Gimnázium esti tagozatára járó tanulónak, mert az egyik bizottságban helyet foglaló hivatali delegált egy jogi ellentmondást rosszindulatúan értelmezett.

Ráadásul a diákok hiába nyújtottak be fellebbezést, a hvg.hu szerint a Fővárosi Kormányhivatal az informális ígéretek ellenére nem döntött az érettségi vizsgabizottság határozatának megváltoztatásáról a július 23-i egyetemi felvételi határidőig, ami azt jelenti, hogy a diákok nem tudnak jelentkezni a felsőoktatásba, hiszen gyakorlatilag nincs érettségijük, nincsenek felvételi pontjaik.

A lap szerint, amikor tegnap a diákok és szüleik személyesen mentek el a kormányhivatalba azért, hogy ne a postázással menjen el az utolsó napból hátralévő idő, annyi választ kaptak, hogy

„majd valamikor a héten” kézbesítik a határozatokat.

És bár az egyik kormányhivatali ügyintéző azt mondta nekik, hogy amíg akár egyetlen, fellebbezéssel nyitott közigazgatási eljárás is tart az érettségi miatt, addig az nem befejezett, tehát ily módon szerda este a ponthatárokat sem tehetik közzé, valójában erre semmilyen jel nem mutat az eredményváró-események területén, és egyébként is nehezen elképzelhető egy ilyen komoly szintű beavatkozás akkor, amikor a kormányhivatal és az Emmi egy árva vizsgabizottsági döntést sem tudott időben felülvizsgálni.

A bonyodalom azoknál a diákoknál jelentkezett, akik egy másik iskolából iratkoztak át a Szinyeibe, és ott nem tanultak olyan tantárgyat (például 9.-ben biológiát), amit a Szinyeiben viszont tartottak. A hiányzó érdemjegy különbözeti vizsgával pótolható lett volna, de a Szinyei szabályzata szerint erre csak akkor van szükség, ha a diák érettségizni is akar a tantárgyból. Mivel az adott tárgyakból senki nem érettségizett a diákok közül, ezért hivatalosan megkapták az engedélyt az érettségire, majd miután sikeresen vizsgáztak, a bizonyítványosztáson szembesültek azzal, hogy csak egy határozatot kaptak a teljes érettségi vizsgájuk törléséről. Érdekesség továbbá, hogy ilyen döntést csak egyetlen bizottságban hoztak, abban, ahol az Oktatási Hivatal egy B. I. nevű delegáltja ült, máshol simán elfogadták az ilyen eredményeket.

A hvg.hu azt írja, a fellebbezéseket fogalmazó jogászok szerint a hivatalnok jogszerűtlenül hagyta figyelmen az iskola különbözeti vizsga alól mentesítő belső szabályzatát, a vizsgára bocsátás előfeltételei közül pedig eleve nem is vizsgálhatta volna a nem érettségi tárgyakra vonatkozókat.

Ami azonban ennél is szomorúbb, és az oktatási rendszer teljes instabilitását, valamint a bürokrácia túlfejlettségét jelzi, az a fellebbezések elbírálásának lassúsága, ami a diákok továbbtanulási esélyeit vette el.