Feljelentés született "a Fidesz eddigi legnagyobb újpesti ingatlanbotrányában"

Feljelentés született "a Fidesz eddigi legnagyobb újpesti ingatlanbotrányában"

A Momentum hűtlen kezelés megalapozott gyanúja miatt feljelentést tesz az újpesti Ady Endre Művelődési Ház eladásának ügyében, amelyet csak a Fidesz eddigi legnagyobb újpesti ingatlanbotrányaként tartanak számon az ellenzéki pártok.

Ingatlanszabályozási trükkel játszották át féláron egy Fidesz-közeli cégnek Újpest egyik legértékesebb ingatlanát

Február végén írtuk meg, hogy a lebontásra ítélt újpesti Ady Endre Művelődési Központ telkét féláron adja el az önkormányzat. Időközben kiderült az is, hogy a nyomott ár nem véletlen: a kormánypárti vezetésű önkormányzat egy ingatlanszabályozási trükkel játssza át Fidesz-közeli cég kezébe játssza át a város egyik legértékesebb ingatlanát.

A DK-s Varju László a keddi ellenzéki sajtótájékoztatón például hangsúlyozta, hogy a területet 500 millió forint plusz áfáért értékesítette az önkormányzat, miközben egy onnan néhány száz méternyire fekvő, hasonló méretű telket több mint kétszer annyiért akar eladni a tulajdonosa.

Nyilvánvaló, hogy az önkormányzat a telket áron alul kijátszotta egy "fideszes lobbinak" - értékelt az MTI beszámolója szerint a kerület országgyűlési képviselője.

Déri Tibor ellenzéki újpesti polgármesterjelölt azt mondta, hogy ő városvezetőként zöld politikát akar folytatni. A fideszes Wintermantel Zsolt által vezetett "önkormányzati maffiának" azonban fontosabbak voltak az ingatlanberuházók, a túlárazott látványberuházások és a térkőgyártók, egy valami nem volt fontos, az emberek, akik nem a betont, hanem a zöldet szeretik - fogalmazott.

Ezt az ügyet ki kell vizsgálni és meg kell tenni a szükséges lépéseket, hogy visszaszerezzék a köz számára a művelődési ház telkét - szögezte le.

Fekete-Győr András, a Momentum elnöke bejelentette, hogy a művelődési ház ügyében legkésőbb szerdáig megteszik a feljelentést. A politikus hozzátette, az önkormányzati választáson egy jelentős lépést tesznek a felé, hogy "valamit visszavegyünk abból, ami a mienk".