Zajlik a kampány a lengyeleknél is: a PO egyik vezetője mondott le egy hangfelvétel miatt

Lengyelország

Egy kompromittáló hangfelvétel közzététele után kirobbant botrány miatt lemondott vasárnap, egy héttel a lengyel parlamenti választások előtt Slawomir Neumann, a fő lengyel ellenzéki párt, a Polgári Platform (PO) frakcióelnöke. Neumann, aki a PO elnökének, Grzegorz Schetynának legközelebbi munkatársa, a PAP hírügynökséggel közölte döntését, és sajnálatát fejezte ki a hangfelvételen rögzített trágár szavakért.

A botrányt kiváltó felvételt pénteken tette közzé a lengyel közszolgálati hírtelevízió (TVP Info). A 2017-ben rögzített, a tavaly őszi lengyel helyhatósági választások előkészületeiről szóló anyag Neumann beszélgetését rögzítette az észak-lengyelországi Tczew város helyi PO-politikusaival.

A frakcióelnök nyomdafestéket nem tűrő szavakkal nyilatkozott a városban fennálló helyzetről. Szóba került a PO helyi polgármester-jelöltje is, akit abban az időben ügyészségi eljárás fenyegetett telekkereskedelmi ügyletei miatt. Neumann a felvételen a PO soraiból megválasztott több polgármestert is felsorolt, akik ellen szintén ügyészségi eljárás indult vagy legalábbis eljárás fenyegette őket. Úgy fogalmazott, hogy amíg ezek  a politikusok a PO tagjai, a párt megvédi őket, és a bíróságok is nekik kedveznek majd. Ez utóbbi kijelentések váltották ki a legnagyobb felháborodást.

Az ügyészség egyébként tavaly decemberben magát Neumannt is meggyanúsította azzal, hogy az előző kormány egészségügyi miniszterhelyetteseként visszaélt hatáskörével, és kedvező döntést hozott egy szemészeti magánklinika ügyében, amely intézmény ennek következtében törvényellenes módon jelentős anyagi haszonhoz jutott. A politikus tagadta a vádakat.

A TVP Info bejelentette: vasárnap késő este újabb, Neumannra vonatkozó hangfelvételeket tesz közzé.

A PO a jövő vasárnapi választáson induló legerősebb ellenzéki szövetség, a Polgári Koalíció (KO) magját adja. A KO a legutóbbi felmérésekben 22-28 százalékos támogatottságot élvezett, míg a jelenleg kormányzó Jog és Igazságosság a voksok 44-49 százalékára, és ezzel újból abszolút többségre tehetne szert.

(MTI)

Láttál valami izgalmasat?
Küldd be nekünk!

Friss

A Jobbik viszont elítéli az agressziót.
Tóth Bertalan, az MSZP elnöke a Facebook-oldalán számolt be arról, hogy elődje visszaadja a mandátumát.
Nehezen tudják megemészteni a vasárnapi eredményeket a kormánypártban.
A felmérések nem tudták előre jelezni Borkai Zsolt győri polgármester szex- és korrupciós videójának negatív hatásait.
Az Index online választási műsorban kérdezte a frissen megválasztott ellenzéki főpolgármestert, aki többek között arról beszélt, hogy minek tulajdonítja a győzelmét, miben hibázott a Fidesz, és az eredmény mennyiben köszönhető a Borkai-ügynek.
Láttál valami izgalmasat?
Küldd be nekünk!
sss
2019. október 16. | 16:48
A megfigyelőállomásokon mért adatok szerint a vizsgált évben a városokban élők túlnyomó többsége az Egészségügyi Világszervezet által káros szintűnek ítélt finomrészecske-szennyeződésnek volt kitéve.
sss
2019. október 16. | 15:21
A volt főpolgármester örül annak, hogy vége a kampánynak, szeretné, ha a háborúskodás helyett nyugalom lenne Budapesten.