Akár öt év börtönt is kaphat a tanárt fellökő diák

Akár öt év börtönt is kaphat a tanárt fellökő diák

Hétfőn írtunk arról a Facebookon terjedő, egy pesterzsébeti iskolában készült videóról, amelyben diákjai ordibálva fenyegetnek egy tanárt, majd fel is lökik. Kiderült: az ügyben rendőrségi eljárás, az intézményen belül pedig fegyelmi vizsgálat indult. 

Bencsik János jobbikos parlamenti képviselő tegnap szolidaritásáról biztosította a megalázott és bántalmazott pedagógust, illetve levélben fordult a BSZC Eötvös Loránd Szakgimnázium és Szakközépiskola vezetéséhez, hogy tisztázzák, mi is történt pontosan, és ennek lettek-e következményei. A politikus mai Facebook bejegyzéséből kiderül: választ az iskolától még nem kapott, ám a felvétel eredeti feltöltőjével sikerült kapcsolatba lépnie, aki 

„joggal félti testi épségét a rokonságtól, nem szeretné nyilvánosságra hozni sem a nevét, sem bármilyen más adatát".

A felvétel október 3-án készült, s mivel úgy tűnt, 

az iskola vezetése vonakodik eljárást indítani az erőszakoskodó fiatalokkal szemben, 

a felvételt átadták valakinek, aki nem kötődik az intézményhez. A mostanra egymilliós nézettségnél tartó videót ő hozta nyilvánosságra. 

A felvétel napvilágra kerülését követően, hétfőn délelőtt

rendőrök jelentek meg az Eötvösben,

aznap délután pedig a sajtó érdeklődésére az iskolavezetés közölte: fegyelmi eljárást indítottak az ügyben. Bencsik bejegyzése szerint a 17 éves elkövetőt eltanácsolhatják az iskolából, és két társát is felelősségre vonják. 

„A pedagógusok bántalmazása egyébkén közfeladatot ellátó személy elleni erőszaknak minősül, amely öt évig terjedő börtönbüntetéssel jár"

 - jegyzi meg a politikus, aki az országszerte egyre gyakrabban jelentkező problémára több megoldási lehetőséget is sorba vesz:

  • Vannak működő példák az integrációra, ezeket jobban kéne támogatnia az államnak, ilyen például a hátrányos helyzetűek korai fejlesztését segítő Biztos Kezdet gyerekházak hálózata.
  • A felzárkóztatási célú "tanoda programok" szintén ígéretes továbbtanulási mutatókat produkálnak.
  • Akiket pedig nem lehet integrálni, azokat speciális, bentlakásos intézményekben kell felkészített és normálisan megfizetett szakembergárda felügyeletére bízni.
  • Szükség van továbbá az iskolai szociális munka kiterjesztésére nemcsak a problémás gyermekeket nevelő, hanem minden más oktatási intézményben.

Bencsik emlékeztet: a szintén jobbikos Ander Balázs a jövő évi költségvetéshez számos olyan módosító indítványt nyújtott be, amelyek ezekre a kezdeményezésekre biztosítottak volna több forrást. A Fidesz azonban mindegyiket leszavazta.