Jászberény szimbolikus bukás volt a Fidesznek, mindent bevetnek a visszaszerzéséért

Orbán Viktor, Pócs János
Koszticsák Szilárd/MTI

Jó, ha egy településvezető nincs ellenzékben – ezt még Pócs János jászsági fideszes országgyűlési képviselő mondta tavaly egy óvodában. A botrányokkal terhelt parlamenti politikus nem véletlenül érezte fontosnak, hogy minden fronton kiálljon Jászberény fideszes polgármestere, dr. Szabó Tamás mellett, hiszen a Pócs-Szabó páros már hosszú évek óta élet-halál harcot vív a helyi Jobbik vezetőjével, az október 13-án polgármesternek választott Budai Lóránttal.

Budai Lóránt
Harmati András/Alfahír

Budai Lóránt az ellenzéki együttműködés keretében nagyon kevés, mindössze 14 szavazattal előzte meg a 2010 óta regnáló kormánypárti polgármestert, ami annak fényében pláne bravúrnak számít, hogy a Fidesz sikerét garantálva két másik, egy független és egy Mi Hazánk-jelölt is elindult, mintegy 15 százalékkal gyengítve az ellenzéki mutatókat.

Ezek után nem csoda, hogy a Fidesz képtelen megemészteni a város elvesztését – főleg úgy, hogy legfőbb ellenségük, Budai Lóránt lett a polgármester.

Nem is hagyták annyiban a választók döntését, így egyszerre két fronton kezdték bebiztosítani magukat:

  1. Nagy mennyiségű iratmegsemmisítésbe kezdtek
  2. És megtámadták az eredményt, egyelőre sikerrel – Jászberényben új választást kell kiírni.

A kormánypárti polgármester szerint választási csalás történt, bár erre vonatkozó bizonyítékokat nem mutatott be. Ennek ellenére megsemmisítették a jászberényi polgármester-választás eredményét, és a benyújtott fellebbezés elkaszálása esetén november 10-én meg kell ismételni a választást.

A Fideszt nem csak a kis különbség bosszantja

Hogy megértsük, mekkora harc zajlott eddig a jászság fővárosában, és miért ennyire fontos nekik, hogy Budaitól elvegyék a választóktól kapott városvezetői címet, emlékezzünk vissza a jobbikos közös jelölt közéleti szerepvállalását követő életútjára.

Budai 2010 óta önkormányzati képviselő, de magánemberként is többször megtapasztalhatta, mit hoz magával a NER kritizálása a Jászságban:

  • A radiológiai szakasszisztensként dolgozó jobbikos képviselőt 12 év munkaviszony után, 2015-ben kirúgták a jászberényi Szent Erzsébet Kórházból, a jogerős bírósági ítélet szerint ennek hátterében csak Budai politikai nézetei állhattak, munkájával nem volt gond.
  • Helyi ügyek bolygatása miatt több bizottságból is kizárták: 2014-ben az egyik helyi cég felügyelőbizottságából tetette ki a fideszes Szabó Tamás polgármester, mert Budai szóvá tette, hogy miért egy másik település kulturális programjának támogatását tervezik.
  • 2016-ban az önkormányzat Ügy- és Közrendi Bizottságának elnöki pozíciójából hívták vissza, amiért a helyi JászPlasztik Kft. felső küszöbértékű veszélyes anyagokkal foglakozó üzemének biztonsági kérdéseit firtatta.
  • 2018-ban már a képviselői mandátumát akarta elvenni Szabó Tamás polgármester, mert Budai egy Facebook-posztban kritizálta a városvezetést.
  • A helyi kulturális eseményeken (pl. főzőversenyek) többször előfordult, hogy helyhiányra hivatkozva visszamondták a regisztrációjukat, holott a legtöbb esetben nem volt telt ház.
  • Több karitatív akciójukat is politikai nyomásra lehetetlenítették el: könyvtár mondott le könyvekről, pszichiátria utasított el ruhaadományt tőlük.
  • Több, helyi témákkal foglalkozó, névtelenül szerkesztett online újság is az ő lejáratására szakosodott, mondhatni személyére szabott fideszes lapokat tartanak fenn.
  • Az egyik ilyen lapban lényegében megfenyegették a családjával együtt: éjszaka lefotózták a házát, mondván „közel” vannak, és ne a Fidesszel foglalkozzon.

Ebből is érezhető, hogy ha van ma olyan ember Jászberényben, akinek győzelme kiveri a biztosítékot a Fidesznél, akkor az Budai Lóránt.

A választási bizottság döntése nyomán rögtön kampányüzemmódba kapcsolt Szabó Tamás eddigi polgármester és Pócs János területi képviselő is, utóbbi egyszerűen „Budai Lóránték választási csalásáról” ír, és elevenen osztja meg társa bejegyzéseit, olyan képet ábrázolva, miszerint a Fidesz-KDNP-t nem is a választók, hanem valamilyen csalás ültette kispadra.

Szabó Tamás
Szabó Tamás fideszes polgármester
MTI/Bugány János

Egyébként arról a Pócs Jánosról van szó, aki kiskorú lányok körében italozva az egyiküket szexuálisan zaklatta annak mellméreteit ecsetelve. Az eset a Pócs-család egy vállalkozásának „idénymunka-záróbuliján” történt még 2009-ben, a nyilvánosságra került videófelvételen Pócs Jánost egy fiatal lány kérdezi arról, hogy milyen dolog kiskorúakat itatni. Erre Pócs azt válaszolta, hogy

„Ilyen mellbőséggel kételkedek benne, hogy valaki kiskorú”

A botrányra annak idején Budai Lóránt úgy reagált, szerinte Pócs Jánosnak el kellene döntenie, hogy egy családcentrikus katolikus ember, aki „még a templomban is képes felszólalni”, vagy pedig inkább fiatal lányok melleit dicséri részegen, alkoholt itatva velük. „Ez a két szemlélet eléggé üti egymást” - fogalmazott Budai, igaz, azóta a Borkai-ügy mélyebb betekintést engedett ebbe a világba.

De a kormánypárti politikus mögött nem csupán ilyen ügyek állnak, hanem piszkosabbak is, hiszen egy másik felvétel szerint egyszer azzal fenyegetett meg egy szemétégető kemencébe bemászó munkást, hogy bennégeti, sőt: nem csupán fenyegette, hanem meg is gyújtott mellette egy újságot, majd rácsukta az emberre az ajtót:

Az új jászberényi választások kiírásáért lobbizó fideszes képviselő volt az is, aki „Ott már egy disznóval kevesebb van” kommentárral osztotta meg a hírhedt, „Ő volt a Soros” feliratú, levágott és megperzselt disznóról készült képet, de rosszabb pillanataiban a parlament falait sem kímélte, egy alkalommal egyenesen azt mondta, hogy szerinte a Jobbik kasztrálná a fideszes politikusokat. Igaz, itt legalább nem volt ingyenes vércukor- és vérnyomásmérés úgy, mint azon a nyugdíjasfórumon ahol elmondták, hogy „Amíg Pócs János a képviselő, addig NEM lesz migráns a Jászságban!” – mintha rajta múlna, hogy mi történik a déli határnál.

Veszteni valója nincs, de megszégyenülve még távozhat a Fidesz

Egyszer már eljátszották a kormánypárti képviselők, hogy egy fájó vereség után választási csalásra hivatkozva kiharcoltak egy új választást. Ózdon 2014-ben lett polgármester a jobbikos Janiczak Dávid, aki 38,57 százalékkal verte meg a kormánypárti, 37,96 százalékot elért Fürjes Pált. A megismételt választásért nem voltak hálásak az ózdiak, végül a különbség csak nőtt, Janiczak 64,44 százalékot húzott be, és azóta is polgármester, múlt héten 55,81 százalékot szerzett.

Vasárnapi eredmények Jászberényben:

    1. Budai Lóránt (Közösen Jászberényért Egyesület) - 42,63 százalék (3909 szavazat)
    2. Dr. Szabó Tamás (FIDESZ-KDNP) - 42,48 százalék (3895 szavazat)
    3. Dr. Magyar Levente (Független) - 10,15 százalék (931 szavazat)
    4. Dobrosi Péter (Mi Hazánk) - 4,73 százalék (434 szavazat)

Mindez azt jelenti, hogy Jászberényben jó esély van a választói büntetésre, és Szabó Tamás korábbinál is határozottabb formájú leváltására. Természetesen ez nem csak a jászberényiek önérzetén és az ellenzéki pártok együttműködésén múlik, hanem a Fidesznek kedvező mellékjelölteken, de akár még a városban élő több ezer, lakcímkártyával rendelkező keleti vendégmunkáson is.

Budai Lóránt az Alfahírnek korábban elmondta: olyan kifogás is szerepelt az eredményt megsemmisítő okok között, hogy a választás napján – jelöltként - jogosulatlanul tartózkodtak a szavazókörökben. Budai Lóránt ezt azonban cáfolta: ahogy minden választásnál, valóban körbejárták a szavazóköröket, de nem léptek be oda, csak kihívták a szavazatszámláló delegáltjaikat megkérdezni, hogy minden rendben zajlik-e, van-e esetleg szükségük valamire (pl. élelmiszerre).

Amennyiben fellebbezésüket elutasítják, Budai Lóránték készek „a lehető legnagyobb” mozgósításba kezdeni november 10-re. Az eredetileg győztes ellenzéki jelölt szerint a Fidesz vádjai nem csak azért méltatlanok, mert nem igazak, hanem azért is, mert pont a saját módszereiket kennék rájuk.

Láttál valami izgalmasat?
Küldd be nekünk!

Friss

sss
2019. november 13. | 20:15
1

"Az pedig kifejezetten káros lenne, ha az ellenzék által a parlamentben bemutatott agresszió mintává válna a társadalomnak"

- Kocsis Máté (Fidesz), Budapest, 2019. november 13.

1
sss
2019. november 13. | 16:55
A két ország közti "kölcsönös" tiszteletről beszélt a magyar diplomácia feje.

"Az pedig kifejezetten káros lenne, ha az ellenzék által a parlamentben bemutatott agresszió mintává válna a társadalomnak"

- Kocsis Máté (Fidesz), Budapest, 2019. november 13.

A két ország közti "kölcsönös" tiszteletről beszélt a magyar diplomácia feje.