Gyöngyösi Márton: tudatosítani kell, Szijjártó Péter gyáva fenyegetőzésének nem szabad bedőlni

Jászberény
Gyöngyösi Márton és Budai Lóránt (j.)

Gyöngyösi Márton, a Jobbik elnök-helyettese olyan nyílt fenyegetésnek nevezte Szijjártó Péter szavait, amelyet viszont nem szabad komolyan vennie a jászberényieknek. Az EP-képviselő azután tartott sajtótájékoztatott a Jászság fővárosában Budai Lóránttal, hogy a magyar külügyminiszter belengette, csak akkor segítenek az Electroluxtól elbocsájtott 800 munkavállalón, ha marad a település élén a fideszes Szabó Tamás. 

A jobbikos politikus ugyanakkor hangsúlyozta, akár Budapest, akár más települések példájából is látható: 

a Fidesz nemcsak hataloméhes, de gyáva is. 

Ugyanis visszakozott a választási vereségek után, és mégiscsak kompromisszumképes lett a kormány - magyarázta.

"A jászberényieknek fontos tudatosítani, egy gyáva fenyegetőzésről van szó Szijjártó Péter részéről, és ennek nem szabad bedőlni"

- közölte Gyöngyösi Márton.

Az EP-képviselő szerint egyébként Szijjártó Péter arról tett tanúbizonyságot, hogy a demokrácia szabályait nem ismeri, mert a kormánynak minden egyes embert képviselnie kellene.

Gyöngyösi Márton kiemelte azt is, hogy Budai Lóránt már bizonyította, hogy meg lehet állítani a Fideszt, ezért is ajánlja őt a vasárnapi megismételt polgármester-választáson.

A hivatkozott ellenzéki politikus ehhez hozzátette, a fenyegetés nemcsak kormányzati, hanem helyi szinten is megvalósul. A héten ez már a második rendezvény, amit kormánypárti aktivisták, fideszes önkormányzati képviselőkkel közösen igyekeznek megzavarni - mondta Budai Lóránt, hozzátéve: az emberek békességre, fejlődésre várnak, és nem pedig azt szeretnék, hogy eltiporják a véleményüket. 

"Nemcsak azokat szeretném képviselni, akik egy párt tagsági könyvével rendelkeznek, hanem mindenkit, hiszen egy városban élünk, az érdekünk egy, Jászberény város fejlődése"

- fogalmazott Budai Lóránt.

A Fidesz balhézni akart Jászberényben, de az ellenzéki polgármesterjelölt példát mutatott nekik

Jászberényben a megismételt polgármester-választás előtt két nappal Márki-Zay Péter, a Mindenki Magyarország Mozgalom (MMM) vezetője is a Jászság fővárosában buzdította szavazásra a változást akarókat, azonban a Fidesz készült az eseményre, és helyi, valamint odaszállított aktivistáival igyekezett megzavarni Budai Lóránt ékat.

 

Láttál valami izgalmasat?
Küldd be nekünk!
Szerkesztő:
Németh Márton

Friss

1
sss
2019. november 18. | 20:15
Egy film, amelynek a története fikció, de az általa vázolt jelenség nagyon is valóságos. Nekünk magyaroknak kiváltképp.
1
Egy film, amelynek a története fikció, de az általa vázolt jelenség nagyon is valóságos. Nekünk magyaroknak kiváltképp.