Várhelyi: egyik kormánynak sem hagyom, hogy nyomást gyakoroljon rám

Várhelyi: egyik kormánynak sem hagyom, hogy nyomást gyakoroljon rám

Várhelyi Olivértől az EP-Külügyi Bizottság előtti meghallgatásán több képviselő, például az S&D és a Zöldek frakcióból is arról érdeklődött, hogy mi garantálja a magyar biztosjelölt függetlenségét a magyar kormánytól.

Várhelyi: Európa építése nem arról szól, hogy válasszunk a nemzeti vagy európai érdekek között

Várhelyi Olivért, az EU bővítés- és szomszédságpolitikai biztosi posztjának jelöltjét az Európai Parlament Külügyi Bizottsága hallgatja és kérdezi ezekben a percekben is. A magyar biztosjelölt nagyjából 17 perces nyitóbeszéddel mutatkozott be, amit azzal kezdett, hogy a kommunista Magyarországon született, családtagjait 1956 után üldözték, őt ez az esemény alakította gyerekkora óta.

Várhelyi gyakorlatilag ugyanazt a választ adta az összes hasonló kérdésre, leszögezve, hogy biztosként

teljesen függetlenül járok el, semmilyen utasítást nem fogadok el kormánytól, kizárólag az európai irányvonalat fogom követni.

Várhelyi garanciaként azt a négy éves időszakot hozta, amikor a Bizottságnál dolgozott, szerinte függetlenül, külső befolyás nélkül.

Néhány konkrét kérdést a hatáskörök emlegetésével tolt el magától, például Orbán Viktor azon kijelentését, mely szerint minden „migráns” terrorista fenyegetést jelent, azért nem kommentálta, mert a leendő tárcája a migrációs dosszié külső aspektusait kezeli, nem a belsőket.

Vlagyimir Putyin és a magyar kormány barátságos viszonyát azzal hárította el, hogy egy biztosnak nem a nemzeti, hanem az európai politikákkal kell foglalkoznia. Arra a felvetésre, hogy megkéri-e a magyar kormányt Nikola Gruevszki kiadatására, ismét egyértelművé tette, hogy nem ő az illetékes az ilyen jellegű migrációs kérdésekben.

Piri Kati magyar származású holland EP-képviselő arra volt kíváncsi, hogy mit gondol Magyarország teljesítményéről például a jogállamiság terén. Várhelyi szerint biztosként nem feladata megítélni, hogy Magyarország milyen teljesítményt nyújt ezen a területen, a Bizottságnak legalább kettő olyan tagja lesz, aki ezzel foglalkozik, ezért a kérdéseket meghagyta nekik.

Gyöngyösi a magyar biztosjelöltnek: "Magyarország miniszterelnöke úgy tekint Önre, mint kézivezérelt bábjára"

Gyöngyösi Márton az EP Külügyi Bizottságának tagjaként kérdezte Várhelyi Olivért a biztosjelölt meghallgatásán. A független képviselő gratulált Várhelyinek, hogy elődjével szemben eljutott a meghallgatásokig, Trócsányi László ugyanis már az összeférhetetlenségi vizsgálatnál kiesett. Gyöngyösi azzal kezdett, hogy Várhelyit egy olyan kormány delegálta, amellyel szemben elindították a 7-es cikkelyes eljárást a jogállamiság felszámolása miatt.