Így legyőzhetik a Fideszt Orosházán - minden ellenzéki szavazattal számolhatnak a vasárnapi időközin

Így legyőzhetik a Fideszt Orosházán - minden ellenzéki szavazattal számolhatnak a vasárnapi időközin

Simonka-teszt.

A jászberényi csúfos kudarc után, de még a dunaújvárosi előre kalkulált vereség előtt, a Fidesz pártlogóval igyekszik megvédeni a maffiavádakkal gyanúsított Simonka György üzleti érdekeltségeit a vasárnapi időközi önkormányzati választáson Orosházán. Az ellenzék azonban most egységesebb, mint amilyen októberben volt, és meg akarják mutatni, ők vannak többségben a városban.

Emlékezetes, Dél-Békés központjában azért nem sikerült leváltani a kormánypárti polgármestert, Dávid Zoltánt, illetve többséget szerezni a képviselő-testületben, mert a Közösen Orosháza Városáért lokálpatrióta egyesület mögött nem valósult meg a teljes ellenzéki támogatás. Az MSZP helyi szervezete ugyanis nemcsak polgármesterjelöltet, hanem minden egyes körzetben képviselőjelöltet is indított. Ennek az lett az eredménye, hogy a Jobbik, a DK, a Momentum és a Mindenki Magyarországa Mozgalom által támogatott polgármesterjelölt, Szabó Ervin 154 szavazattal (4065 szavazat, 41 százalék) kapott ki Dávid Zoltántól (4219, 42,55 százalék), úgy hogy az MSZP-s Fetser János elvitt az ellenzéki oldalról 1631 voksot (16,45 százalékot).

Orosháza 1-es számú választókerületében október 13-án azonban még így sem dőlt el a verseny. Az ellenzéki Raffai János és a kormánypárti Tóth Zoltánné is 417-417 szavazatot (41,91 százalék) kapott, miközben az MSZP-s Füvesi Sándor 161 szavazattal (16,18 százalék) behúzta a kétes dicsőséget érő harmadik helyet.

Ami változás októberhez képest, hogy letisztult a kép

- fogalmazott az Alfahírnek Szabó Ervin. Létrejött ugyanis egy teljes ellenzéki összefogás Raffai János mögött, akinek így egy az egyben van lehetősége megküzdeni a NER-jelöltjével (persze, azért a Munkáspárt szintén ott lesz a szavazólapon).

Szabó Ervin elmondása szerint ugyan a helyi MSZP szándékai továbbra sem ismeretesek, ugyanakkor a szocialista párt Országos Elnöksége határozatba foglalta, nem indítanak senkit a pártlogójuk alatt.

"Mi ezt a gesztust örömmel fogadtuk, és úgy értelmeztük, hogy az MSZP is támogatja Raffai Jánost"

- fűzte hozzá.

"Éppen ezért továbbra is az a célunk, hogy megszólítsunk minden ellenzéki érzelmű választópolgárt, és vasárnap számítunk az MSZP tagjainak, szimpatizánsainak a szavazataira is. Meg kell mutatnunk, hogy mi vagyunk többségben, és akkor holnap legyőzzük a Fideszt"

- hangsúlyozta a jobbikos politikus.

Egyébként nagy a csalódottság a városban az októberi eredmények után, a változást akarók nehezen élték meg, hogy Orosházán elmaradt az ellenzéki áttörés, az MSZP szavazói pedig jogosan érzik becsapva magukat, ugyanis ők is a Fidesz ellen akartak voksolni, ezzel szemben a városban létrejött egy Fidesz-MSZP nagykoalíció... Ugyanakkor Simonka György választókörzetének legnagyobb településén a Fidesz sem hajlandó korrigálni.  

"A Fidesz Orosházán továbbra is erőből politizál, nem kommunikálnak az ellenzékkel. A városvezetés rendkívül cinikus, arrogáns, és Simonka György láthatatlan kezeként szervezik a projekteket, szolgálják ki a klientúrát"

- tette hozzá Szabó Ervin.

Az ellenzék fontos üzenetnek tartaná a vasárnapi győzelmet. Egyrészt jót tenne a város közérzetének, másrészt továbberősödhetne az ellenzék frakciója, akik előtt nemsokára egy jóval nagyobb feladat állhat - amennyiben a bíróság előtt is megállnak az ügyészség maffiavádjai Simonka Györggyel szemben.

Az ellenzéki frakció egységes és jól is működik

- szögezte le Szabó Ervin.

"Meggyőződésem, hogy egy esetleges időközi országgyűlési választáson nemcsak a Jobbik, a DK, a Momentum, és a Mindenki Magyarországa Mozgalom, hanem az MSZP is támogatni fogja az ellenzéki összefogást, és közösen adhatunk végre egy új politikai kultúrát képviselő országgyűlési képviselőt a térségnek"

- közölte Szabó Ervin.