Könnyű győzelemmel kezdte az Európa-bajnokságot női csapatunk

Könnyű győzelemmel kezdte az Európa-bajnokságot női csapatunk

A magyar női vízilabda-válogatott Horvátország ellen kezdte a Duna Arénában zajló Európa-bajnokságot, és a papírformának megfelelően kiütéses győzelmet aratott.

Már az első támadásból megszerezte a magyar csapat a vezetést Keszthelyi góljával, ötig nullán tartották a horvátokat, később volt 7-3 is, de ennél komolyabban nem tudott közeledni az ellenfél, a harmadik negyedre tíz volt a különbség a remek hangulatú Duna Arénában, ahol a Carpathian Brigade szolgáltatta a szurkolást.

Bíró Attila a meccs második felében sorcseréket vezényelt, a magyar csapat minden mezőnyjátékosa szerzett legalább egy gólt.

A legeredményesebb Keszthelyi-Nagy Rita volt öt találattal, őt követte szorosan Parkes Rebecca négy góllal, amit ráadásul négy próbálkozásból ért el, Keszthelyinek hét lövés kellett az ötös számhoz. A vége 25-6 lett.

Folytatás hétfőn 19:00-kor, az ellenfél Szlovákia.