Ha Orbánék nem tartják magukat a megállapodáshoz, összeomlik a budapesti szemétszállítás

Ha Orbánék nem tartják magukat a megállapodáshoz, összeomlik a budapesti szemétszállítás

Mártha Imre, a Fővárosi Közterület Fenntartó (FKF) Zrt. új felügyelőbizottsági elnöke beszélt a Népszavának arról, hogy a kasszájuk szinte teljesen üres, a tartalékok február elejéig-közepéig elegendők, miután az NHKV Nemzeti Hulladékgazdálkodási Koordináló és Vagyonkezelő Zrt., vagyis az állami kukaholding még mindig nem utalta el azt a 10 milliárd forintot az FKF-nek, ami a fővárosiak 27 milliárdos szemétdíjából járna.

Orbán Viktor 2018-ban állapodott meg Tarlós Istvánnal az utalásról, ami azóta sem történt meg. Fürjes Balázs, budapesti fejlesztésekért felelős államtitkár szerint ők a főpolgármester értésére adták, hogy a kukaholding szerint nincs tartozásuk az FKF felé, mert a 2019-es számlát be sem nyújtották.

Karácsony Gergely pénteki sajtótájékoztatóján elhangzott, hogy már megjelent az a kormányrendelet, ami lehetővé teszi, hogy Budapest megkapja a kukaholdingos pénzt, az ellenzéki főpolgármester ehhez is kötötte az atlétikai vb rendezésének támogatását.