Fekete-Győr bejelentette: 2020-ban elindítja a klímaköröket a Momentum

Fekete-Győr
Facebook

Új évtized, új lendület - ezzel a felütéssel zajlott a Momentum évértékelő rendezvénye az Európa Hajón. A helyszínről jelentkezünk.

Évértékelő beszédében Fekete-Győr András pártelnök gyarapodó közösségnek nevezte a Momentumot. Elmondta: a 2018-as országgyűlési választáson jó volt szlogennek a "Van remény", de végül jóslat lett. A Momentum akkor nem szerzett parlamenti mandátumot, de az EP-választáson Cseh Katalin és Donáth Anna is bejutott az Európai Parlamentbe, a párt pedig a második legjobb eredményt érte el az ellenzéki pártok közül. Az önkormányzati választáson már az ellenzéki együttműködés keretein belül szerzett helyhatósági pozíciókat a Momentum.

Fekete-Győr András hangsúlyozta, hogy a Momentum európai, tisztességes, becsületes, és zöld, tehát 21. századi párt.

A pártelnök kiemelte, a következő évtizedben lendületre lesz szüksége az országnak. Az elmúlt évtized a remény, a közös álmok helyett Orbán Viktorról szólt. Olyan rendszer épült ki, ami belemászott a mindennapokba, és párhuzamos valóságok jöttek létre: ami az egyik oldalon nemzeti szabadság, az másoknak egy korrupt rendszer.

Politikai értelemben a 20. század még nem ért véget, az majd 2022-ben érhet véget

- vélekedett Fekete-Győr. A Momentum elnöke szerint fontos, hogy az ellenzék hogyan indul neki 2022-nek, de nem erről kell szólnia a következő időszaknak. Az a kérdés, hogy hol képzeljük el az országot: magányban, Putyin karjaiban vagy Európa magjában.

Alfahír

Fekete-Győr kiemelte: a Momentum megkerülhetetlen politikai tényező lett. Nemcsak számolni lehet a párttal már, hanem számítani is lehet rá. Az egyik legerősebb ellenzéki alakulattá váltak az évtized végére - tette hozzá.

Az is kiderült tavaly ősszel, hogy Orbán Viktor nem sebezhetetlen, nem legyőzhetetlen, "a vadászkastélyokból figyelő politika" megbukott, a NER viszont még csak megbicsaklott. A választások után tégláról téglára le kell bontani a rendszert. A 20. század a Horthykról, a Kádárokról, az Orbánokról szólt, de a Momentum azt szeretné, ha a 21. század a magyarokról szólna. A 21. század nyertesei közé kell tartoznia az országnak - szögezte le Fekete-Győr.

A pártelnök a legfontosabb célnak nevezte, hogy az ország klímasemlegessé váljon, továbbá 21. századi minimumokat nevezett meg: világszínvonalú oktatásra, korszerű egészségügyre, családbarát munkahelyekre van szükség. Ezek a Momentum főbb prioritásai.

Fekete-Győr bejelentette, hogy 2020-ban elindítják a klímaköröket, először ott, ahol képviselőik vannak. Az a cél, hogy arról beszéljenek az emberek: konkrétan mit lehet a helyszínen tenni a környezetvédelem ügyében, illetve a klímasemlegességért.

Beszéde végén a pártelnök kijelentette: az Orbán-rendszer menni fog, a Momentum-kormány jönni fog.