Nem csak a klímát védhetnénk a szélerőmű-parkokkal

Nem csak a klímát védhetnénk a szélerőmű-parkokkal

A Jobbik szerint a kormány klímavédelmi akciótervével két probléma is van. Elsősorban az, hogy álságos, hiszen míg a kormány korábban folyamatosan azzal vádolta az ellenzéket, hogy klímahisztit folytat, addig a most kiadott programjában szinte az összes ellenzéki javaslatot és benyújtott törvénymódosítót felhasználta. A másik pedig, hogy a tervből kimaradt a szélerőművek szerepe.

A Jobbik politikusai, Nunkovics Tibor, Magyar Zoltán és Brenner Koloman ezért a kisalföldi szélerőművek előtt tartotta meg csütörtöki sajtótájékoztatóját, ahol bejelentették, hogy törvénymódosítást nyújtottak be, ami engedélyezné a szélerőművek építését, kiváltképp olyan régiókban, mint a kisalföldi térség, ahol nincs olyan nap, hogy ne fújna a szél.

Eltüntetnék Magyarországról az összes szélerőművet

Nemzetközi trendek és a szomszédos országok lépései is azt mutatják, hogy világszerte egyre nagyobb léptékű szélerőmű telepítések folynak. Ezzel szemben a ma...