Szíriában tényleg elhallgattak a fegyverek

Szíriában tényleg elhallgattak a fegyverek

Életbe lépett pénteken a tűzszünet, viszonylagos nyugalom uralkodik az északnyugat-szíriai Idlíb tartományban - számoltak be a aktivisták és egy megfigyelő csoport. A kiterjedt helyi aktivistahálózattal rendelkező Szíriai Emberi Jogok Megfigyelőközpontja (OSDH) azt írta, hogy éjfél után nyugalom uralkodott Idlíb jelentősebb frontjain.

Egy aktivista, aki a terület székhelyén, Idlíb városban él, a dpa német hírügynökség azt mondta, hogy csend van minden fronton a város körül.

Putyin és Erdogan tűzszünetet kötött, segítenének a menekülteknek hazatérni Szíriába

Mielőtt belevágnánk a közepébe, tisztázzuk, hogy miért lényeges ez a megállapodás. Recep Tayyip Erdogan hivatalosan azért nyitotta meg a török határt Európa irányába a menekültek előtt, mert elege lett a szíriai helyzetből és annak következményeiből. Az északnyugat-szíriai Idlib tartományban több mint ötven török katona vesztette életét az utóbbi időszakban a kormányerők támadásaiban.

Az aktivisták - és az OSDH is - azt közölték, hogy nem sokkal éjfél, a tűzszünet hatályba lépése előtt orosz harci repülőgépek bombákat szórtak le a térségben, valamint a szíriai kormányhadsereg tüzérsége támadta Idlíb tartomány vidéki területeit, továbbá a Hama várostól nyugatra fekvő földeket.

Egy török drón pedig ugyancsak még éjfél előtt nem sokkal a szíriai kormányerők állását támadta Idlíb tartomány vidéki részén.

(MTI)