Orvosi Kamara: A kormány haladéktalanul lássa el védőfelszereléssel a háziorvosokat!

Orvosi Kamara: A kormány haladéktalanul lássa el védőfelszereléssel a háziorvosokat!

A Magyar Orvosi Kamara (MOK) arra kéri a kormányt, hogy tegyen erőfeszítéseket az egészségügyi dolgozók koronavírus elleni fertőzésvédelmét biztosító eszközök beszerzése érdekében - jelentette ki a MOK elnöke szerdán sajtótájékoztatón, Budapesten. Az Emberi Erőforrások Minisztériuma szerint a kamara zsarolja a kormányt.

Kincses Gyula közölte: nem lehet az amúgy is eladósodott intézményekre terhelni a járvány többletköltségeit, a kormányzatnak biztosítania kell, át kell vállalnia az ellátás finanszírozását.
    
Hozzátette, a koronavírus-járvány miatt a kamara nem fogja "élesíteni" az önkéntes túlmunka felmondását, amelyet a bértárgyalások sikertelenségének esetére kilátásba helyezett.
    
A kamarai elnök felhívta a figyelmet arra, hogy eddig is a szakdolgozók hiánya és az orvoshiány volt az egészségügy legfőbb gondja, ami egy járvány idején fokozott problémát jelent.
    
Ha "nincs személyzet, nincs semmi" - fogalmazott, hozzátéve, ezért a MOK arra kéri a kormányt, hogy fogadja el az általuk javasolt, a dolgozók pályán tartását szolgáló bértáblát.
    
Lénárd Rita, a kamara alelnöke közölte, hogy a "járványveszély frontvonalában" dolgozó háziorvosok a legveszélyeztetettebbek, ezért haladéktalanul el kellene látni őket megfelelő védőfelszereléssel. A hozzájuk eljuttatott sebészi maszkok ugyanis erre nem alkalmasak - tette hozzá.
    
Az alelnök szerint nem megfelelő a lakossági tájékoztatás sem. Úgy véli, a tömegközlekedési eszközökön plakátokon kellene tájékoztatni arról, miként csökkenthető a fertőzés kockázata, ritkítani kellene az orvos-beteg találkozásokat - például e-recepttel -, valamint fel kellene hívni a lakosság figyelmét arra, hogy feleslegesen senki ne menjen sehová.

látogatási tilalom

EMMI: a MOK vezetése veszélyhelyzetben, egy világjárvány kitörésének küszöbén próbálja zsarolni a kormányt

Szerintük nem igazak a Magyar Orvosi Kamara vezetőinek mai sajtótájékoztatóján elhangzottak

"Jelenleg minden kórházban bőségesen rendelkezésre állnak a megfelelő védőeszközök az orvosok, a nővérek és szakdolgozók számára. A mentők védőruhában szállítják be mindazokat, akiknél csak felmerül a koronavírus-fertőzés gyanúja. A kórházakban védőruhás orvosok vizsgálják az embereket. Túl azon, hogy jelenleg valamennyi kórház kellő mennyiségű védőfelszereléssel rendelkezik, további hatvanezer olyan speciális maszk van, amelyek a legnagyobb biztonságot garantálják azoknak az egészségügyi dolgozóknak is, akik naponta szoros kapcsolatba kerülnek az új koronavírussal fertőzött betegekkel, illetve azokkal, akiknél felmerülhet a fertőzés gyanúja"

A minisztérium szerint a háziorvosok esetében az NNK új eljárásrendje biztosítja, hogy minimálisra csökkenjen a találkozás azokkal, akiknél egyáltalán felmerülhet a koronavírus-fertőzés gyanúja. A MOK vezetésében ülő orvosoknak tudniuk kell - ha nem tudják, az nagy baj, ha tudják és mégis az ellenkezőjét állítják, akkor az már minősíthetetlen -, hogy a háziorvosoknak maguknak kötelességük biztosítani a működésükhöz szükséges feltételeket. Ők felelősek a saját és a betegeik biztonságáért is. Ha kell, az állam természetesen, kisegíti őket, most például védőmaszkokkal.

"Nem igaz az sem, hogy nem megfelelő a lakosság tájékoztatása. Az Operatív Törzs naponta tart tájékoztatót, tucatszor hallhatók-láthatók a megelőzést szolgáló rádióhirdetések és tévés kisfilmek, a kormány a hivatalos oldalán, a zöldszámokon és e-maileken keresztül állandó kapcsolatot tart a lakosokkal."

Kitépték az újságíró kezéből a mikrofont az operatív törzs sajtótájékoztatóján

Azt szerette volna megtudni, hogy miért kérték arra az egyik koronavírusos beteget, hogy ne szóljon a tesztjéről a kórteremben fekvőknek. Lelőjük a poént: nem tudta meg.

Szerintük "példátlan, hogy a MOK vezetése veszélyhelyzetben, egy világjárvány kitörésének küszöbén próbálja zsarolni a kormányt az orvosok önként vállalt többletmunkájának felmondásáról szóló nyilatkozatok letétbe helyezésével. Ilyenre sehol nincs példa a világon. Ezt akarná az orvostársadalom? Most az összefogás ideje van, nem a zsarolásé." - írják a közleményben.