Ez volna a munkahelymentő javaslat?

munkás

A 444 azt írja, megszereztek egy április elején készült kormányzati munkaanyagot, mely a „magyar kurzarbeitként” is ismertté vált munkahelymentés részleteit tartalmazza. Mivel az értesülést csak a 444 tette közzé, ezért természetesen azonnal kerestük az illetékes Innovációs és Technológiai Minisztériumot, kérve, hogy erősítsék meg vagy cáfolják a portál információját.

A lap – a korábban kormányzati szereplőktől elhangzottakkal egybecsengően – azt írja, a támogatás azoknak járna, akiknek a munkaideje 15-50 százalékkal csökken, és a kieső időre a munkaadójuk nekik képzéseket szervez.

A támogatás

a kieső bér 70 százalékát fedezné, és legfeljebb a minimálbér kétszereséig terjedő fizetésre vonatkozna.

A lap szerint a kormányzati tervezet három hónapra összesen 193,6 milliárd forintot szán erre,

melynek 13 százalékát EU-s támogatásból, az Európai Bizottság járvány idejére előirányzott munkahely-támogatási keretéből fizetné ki.

A 444 egy konkrét példát is mutat arra, hogyan nézne ki a támogatási modell:

Valaki a minimálbér kétszeresét, 214 130 forintot keres, de a visszaesés miatt 50 százalékkal kevesebb munkaidőt írnak elő számára, vagyis a fizetése 107 065 forintra csökkenne. A munkaadó erre a kieső időre képzést szervez, amit jelez a járási munkaügyi hivatalnak. Ekkor a kabinet a kieső másik 107 065 forint 70 százalékát, 74 945 forintot kifizeti a munkavállalónak.

Win-win helyzet, mert

  • a munkaadó megtarthatja már bevált alkalmazottját,
  • a munkavállaló fizetése nem 107 065 forinttal, „csak” 32 120 forinttal csökken, de megmarad a munkahelye,
  • az államnak a vártnál kevesebb lesz az álláskeresési támogatásként fizetendő segély.

A tervezetről a 444 azt írja, május, június és július hónapra igényelhető, a munkaadónak a ledolgozott időre járó bért a biztosítania kell, illetve a 75 ezer forintos korlát sem léphető túl akkor sem, ha az alkalmazott a példában bemutatottnál többet keres.

Hogy mi lesz azokkal, akik már márciusban elvesztették vagy áprilisban fogják elveszteni munkájukat, egyelőre nem tudni semmit. A minisztériumnak a lapértesülést megerősítő vagy cáfoló válaszát továbbra is várjuk.

Még majdnem egy hónapot kell várni a munkahelymentő magyar „kurzarbeitra"?

A Magyar Közlöny legfrissebb számában egy betű sincs abból a bejelentésből, amit tegnap Palkovics László miniszter, tegnapelőtt pedig Orbán Viktor miniszterelnök bejelentett, vagyis a munkahelyvédelemről. Palkovics tegnap azt mondta, a kormány három hónapig - tehát a felhatalmazási törvénnyel ellentétben nem időkorlát nélkül - átvállalja a rövidített munkaidőben dolgozók bérének és a hozzá kapcsolódó költségeknek 70 százalékát, ha a munkavállaló otthoni munkavégzés keretében hozzáadott értéket állít elő.