Szijjártó 73 millió maszkról számolt be, az ellenzék nem érti, hogy miért nem kapnak belőle az emberek

Szijjártó 73 millió maszkról számolt be, az ellenzék nem érti, hogy miért nem kapnak belőle az emberek

A parlament mai ülésén Szijjártó Péter volt az első felszólaló, aki ismét beszámolt a múltheti egészségügyi védőeszköz-beszerzésekről:

  • 21 repülőgép és 3 kamion érkezett, ezek 22,5 millió védőmaszkot hoztak
  • a válság kirobbanása óta összesen közel 73 millió maszkot importáltunk, további közel 76 millióra van még szerződése a kormánynak, jelentős többségben sebészeti maszkokról van szó
  • összesen 538 lélegeztetőgép jött külföldről, a múlt héten 220
  • 402 ezer tesztet is behoztak az országba, 10 millió ruházati védőeszköz mellett
  • Kínából érkezett gyógyszerszállítmány is, ahogy Japánnal is van megállapodás erre, ezeket koronavírus-fertőzöttek kezelésére használják

Az ellenzék részéről Arató Gergely (DK) reagált elsőként, a politikus szerint jól mutatja a kormány viszonyát a parlamenti tájékoztatáshoz, hogy „minden héten az Ön termelési beszámolóiban van módunk gyönyörködni”. Arató szerint a fontos kérdésekről semmit nem tudunk meg, ezek közé sorolta, hogy május elejére várják a járvány csúcsát, miközben akkor kezdődik az érettségi is. A DK-s képviselő felhívta a figyelmet, hogy miközben azt kommunikálják, hogy jól állunk, minden 10. kimutatott fertőzött belehal a betegségbe. Arra is kitért, ha valóban jó a helyzet, akkor miért van szükség arra, hogy embertelen módon kidobjanak kezelteket a kórházakból?

Szabó Tímea szintén a halálozási arányról beszélt és arról, hogy hova mennek ezek a maszkok? Itt több határon túli térséget is felsorolt, ezt megtapsolták a fideszesek, így lejárt a Párbeszéd politikusának felszólalási ideje, Kövér László cinikusan hozzátette, hogy „az Ön által kiváltott viharos tetszésnyilvánítással nem tudtam mit kezdeni”.

Az LMP-s Keresztes László Lóránt leszögezte, hogy neki nincs problémája azzal, ha a határon túli magyaroknak is küldünk maszkot, mert minden magyar felelős minden magyarért, ez szintén tapsot ért a kormánypártiak részéről. A politikus az illetékes minisztereket hiányolta, megemlítve, ha a Magyar Orvosi Kamara sem érti, hogy mi történik, akkor itt lenne a helye a felelősnek, ahogy az érettségi és a gazdasági mentőcsomag ügyében is. Végezetül hozzátette, hogy fontosak a Szijjártó által sorolt eszközbeszerzések, de az elosztás tekintetében probléma van, mert nem jut az önkormányzatoknak.

A KDNP részéről Hollik István, a Fidesztől Kósa Lajos vette védelmébe a kormányt.

A jobbikos Lukács László György szerint az, hogy az elmúlt időszakban is ülésezni tudtak, rámutat arra, hogy nyugodtan lehetett volna szavazni a rendeletekről, nem kellett volna korlátlan felhatalmazást adni a kormánynak, és így a felelősségük sem lenne korlátlan. Lukács azt emelte ki, ha olyan sok eszközt sikerült importálni, amennyiről a külügyminiszter beszámolt, akkor miért vesznek el egy önkormányzattól maszkokat?  A politikus érti, hogy tárolni kell, de a járvány mostani szakaszában az embereknek szükségük lenne ezekre. A Jobbik azt javasolja, hogy közterületen legyen kötelező az állam által biztosított maszkok viselése, ha tényleg ennyi van az országban, akkor lenne rá lehetőség. Lukács a tesztelés fontosságára is felhívta a figyelmet, mert „most a sötétben sétálunk”, nem tudjuk hány fertőzött van, ami hamis biztonságérzetet kelt, ennek pedig az az eredménye, hogy az emberek nem maradnak otthon.

Az MSZP-s Tóth Bertalan szintén azt hangsúlyozta, hogy az eszközök tonnaszámra vannak hetek óta a raktárban, nem értik, hogy miért nem lehet ezeket eljuttatni az emberekhez. A szocialisták azt is javasolják, hogy állítsanak össze egy védelmi csomagot a 65 év felettieknek és kezdjenek tömeges tesztelésbe, valamint duplázzák meg a frontvonalban dolgozók fizetését.